Népes és lelkes, a budo iránt érdeklődő mezőny gyűlt össze vasárnap a TF-en a Budo-projekt keretében megtartott évzáró karate-edzőtáborban.
Sportszakmai továbbképzés keretében évzáró karate-edzőtábort tartottak karateedzők és klubvezetők részére december 8-án, vasárnap a Magyar Testnevelési s Sporttudományi Egyetem (TF) D épületének karatetermében.
A Küzdősportok Tanszék Budo-projektje keretében lezajlott újabb nagy sikerű esemény során a budokultúrával mint jellemfejlesztő eszközzel, harcművészettel és sporttal ismerkedhettek meg a résztvevők a budo népszerűsítése jegyében.
A rendezvényen az ország minden tájáról érkezett klubvezetők, edzők és sportolók vettek részt. Az edzéseket a 87 éves karatelegenda, Leslie B. Safar 10. danos karatemester, a New York-i Long Island Egyetem egykori óraadó professzora, valamint Csákvári László, a Küzdősportok Tanszék tanára vezette.
A kurzus középpontjában a küzdelem (kumite) tradicionális megközelítése és felépítése állt az alapoktól egészen a szabad küzdelemig. A résztvevők áttekintették a küzdelem taktikai környezetének alapgyakorlatait, majd a sportági fejlesztés módszertanának felépítését, természetesen változatos küzdőgyakorlatokon keresztül. A kétszer másfél órás edzés után már senkinek sem maradt igénye további mozgásra.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001