A budo volt fókuszban a napokban megtartott, nagy sikerű szemináriumon.
Múlt héten vasárnap a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Küzdősportok Tanszékének szervezésében országos budo-szeminárium zajlott, amelyre országosan több mint tíz karate klub képviseletében érkeztek klubvezetők és testnevelő tanárok.
A program a világszerte köztiszteletben álló, 88 éves, magyar származású Leslie B. Safar 10. dan fokozatú karate nagymester vezetésével zajlott, aki nemcsak jelenlétével tisztelte meg a programot, hanem a szeminárium két karate edzését is vezette.
A szeminárium témája a kata (formagyakorlat) volt, valamint ennek felhasználása a kumite (küzdelem) során, illetve küzdőedzések megtervezésében és lebonyolításában. A kata bunkai, azaz a formagyakorlat életszerű küzdelmi szituációba helyezése régóta témája a világversenyeknek, ám a Safar sensei nem erről beszélt a kétszer másfél órás szemináriumon, hanem a kata-gyakorlatok tulajdonképpeni lényegéről, ami a formagyakorlatban szereplő technikai és taktikai környezet felhasználásával valósítható meg a küzdelmi helyzetek oktatása alkalmával.
A két edzés között a TF Küzdősportok Tanszékének tanárai, dr. Németh Endre és Horváth Tamás vezetésével a klubvezetők 45 perces judo bemutatót láthattak, amelynek témája a technikák különböző korosztályokra lebontott interpretációján túl judo kata, azaz judo formagyakorlat volt – ezt nem lehet látni világversenyeken, így az olimpián sem.
Ezt követően Mihalik Hunor 7. danos Iaio és 6. danos Kendo mester, a Magyar Kendo Szövetség elnöke vezetésével a Magyar Kendo Szövetség 4-5-6. danos mesterei nagy sikerű Kendo, Iaido és Jodo bemutatót tartottak, a szeminárium témájához kapcsolódó formagyakorlat adta a bemutató gerincét.
A szeminárium különlegességét a sportágakon átívelő interaktivitás adta, amely lehetőséget kínált a résztvevőknek, a karate, a judo és kendo közös filozófiai aspektusának megértésére, ami nem más, mint a budo.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001