Koszorúzás a Nemzetközi Olimpiai Napon
2014. június 24.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Korábbi és leendő olimpikonok, ötkarikás bajnokok, sportvezetők, az Olimpiai Mozgalom képviselői közösen ünnepelték a TF Szoborkertjében a Nemzetközi Olimpiai Napot, mely a NOB megalakulásának állít emléket.

Koszorúzás a Nemzetközi Olimpiai Napon

Coubertin báró szobrának megkoszorúzása után a nanjingi ifjúsági olimpiára készülő sportolóké volt a főszerep. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1948-ban döntött úgy, hogy június 23-án ünnepeljük meg az olimpia napját.

A házigazda, a Kar nevében dr. Radák Zsolt dékán Coubertin életútját méltatta, az újkori olimpiák egyik létrehozójának sporthoz való kötődéseiről és a testnevelés kiemelt fontosságáról is beszélt.

A köszöntések után többek között dékánunk és dr. Hamar Pál általános dékánhelyettes megkoszorúzta Pierre de Coubertin szobrát.

További részletek az eseményről a MOB honlapján.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!