A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség 2016. évi közgyűlése
2016. március 17.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség (MFLSZ) a 15 szaklevéltárral rendelkező hazai felsőoktatási intézmény levéltári munkatársait, intézményi tagként a szaklevéltárak fenntartóinak, illetve 2 szaklevéltárral jelenleg még nem rendelkező egyetem, és egy nyilvános magánlevéltár (Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltár) képviselőit tömörítő szakmai, érdekképviseleti szervezet.

Örömmel vettük, hogy az idén működésének 24. évébe lépő szervezetünkhöz még az elmúlt esztendőben intézményi tagként csatlakozott a Testnevelési Egyetem Könyvtára is, amelyhez az intézmény levéltára tartozik.

Szakmai közösségünk talán legfontosabb eseménye az évi rendszerességgel – általában valamelyik budapesti székhelyű felsőoktatási intézményben – megtartott közgyűlés, ahol számot adunk az elmúlt időszak munkájáról, eredményeiről, esetleges kudarcairól, és közösen megtervezzük az előttünk álló munkaévet. Közgyűlésünket hagyományainkhoz híven össze szoktuk kapcsolni az MFLSZ tavaszi szakmai napjával, amelyen a hazai felsőoktatási szaklevéltárak működését érintő kérdéseket vitatunk meg. Az idei szakmai napot két kérdéskör megvitatása köré szervezzük. Az egyik a hazai felsőoktatási szaklevéltárakban egységesen alkalmazandó levéltári nyilvántartó rendszer bevezetésének módszertani kérdései, a másik A felsőoktatási szaklevéltárak jövőképe és stratégiája címet viselő műhelytanulmány első szakmai vitája.

Ezt az MFLSZ életében igen jelentős két szakmai eseményt, megtisztelte jelenlétével és – a vendéglátó Egyetem nevében – köszöntötte  Prof. Dr. h. c. Mocsay Lajos rektor úr és Ortutayné dr. Léces Melinda könyvtárigazgató asszony.

Az MFLSZ valamennyi jelenlévő tagja számára megtisztelő és felemelő érzés volt részt venni a Testnevelési Egyetem március 15-i ünnepségén. Külön köszönet Prof. Dr. h. c. Mocsay Lajos rektor  úrnak, hogy meghívása lehetővé tette a MFLSZ tagjai számára a részvételt ezen a csodálatos ünnepségen.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!