Budapesten rendezték az Európa Tanács Sport Részegyezményének konferenciáját
2013. október 10.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkársága és az Európa Tanács Sport Részegyezménye (EPAS) közösen rendezte október 7. és 8. között a „Gyermekek társadalmi befogadása és védelme a sportban és a sport által” című konferenciát. Az eseménynek a Hotel Novotel Budapest Centrum adott otthont.

Budapesten rendezték az Európa Tanács Sport Részegyezményének konferenciáját

A konferencián magyar részről beszédet tartott többek között Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, Kiss Norbert sportért felelős helyettes államtitkár, valamint dr. Szabó Marcel, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes.

A nemzetközi előadók között szerepelt Stanislas Frossard, az EPAS ügyvezető titkára, valamint Benjanim Perks, az UNICEF képviselője is. A konferencia egyik legnagyobb érdeklődéssel várt pontja volt Patrik Sjöberg háromszoros olimpiai érmes, világbajnok egykori magasugró beszélgetése Olga Perssonnal arról, hogy pályafutása alatt erőszakos szexuális cselekmények áldozata lett, és 2011-től azzal foglalkozik, hogy felhívja erre a nagyon súlyos, napjainkban is aktuális problémára a figyelmet.

A konferencián Karunk számos dolgozója is részt vett. Dr. Kozsla Tibor nemzetközi igazgató az első napi workshopok egyikének volt moderátora, míg a második napon egy kerekasztal-beszélgetésben vett részt Gyömbér Noémi, a Pszichológia Tanszék oktatója.

A konferencia résztvevői első este az Uránia Nemzeti Filmszínházban megtekintették Carlo d’Ursi Fekete gyémántok című díjnyertes filmjét a rendező jelenlétében. A film az európai futballklubok fiatalkorú afrikai tehetségekkel kapcsolatos bánásmódjáról szól, és tárja a néző elé a megrendítő valóságot.

A szervezők csatlakoztak az európai MOVE Week kampányhoz, így az esemény záróakkordjaként a résztvevők egy rövid ülőtornában vettek részt.

szöveg és fotók: Bardocz-Bencsik Mariann

[nggallery id=197]

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!