A Magyar Sport Napja 2016

1875-ben május 6-án rendezte a Magyar Athletikai Club a kontinens első szabadtéri sportversenyét Budapesten. Ennek emlékére a kormány 2000. május 2-án hozott határozata alapján minden évben május 6-án tartják a Magyar Sport Napját. Idén a Pesti Vigadóban rendeztek ünnepséget e jeles alkalom tiszteletére, melynek keretein belül 19 sportszakembert díjaztak és további tizenöten kaptak miniszteri elismerő oklevelet. A sport területén végzett kiemelkedő oktatói, tudományos tevékenysége elismeréseként Kemény Ferenc-díjban részesült Dr. Ökrös Csaba, a Testnevelési Egyetem egyetemi docense, tanszékvezető.

A Magyar Sport Napja 2016

Balog Zoltán miniszter úr az ünnepségen hangsúlyozta: a sport nem néhány ember hobbija, hanem nemzeti ügy, a polgárosodás fontos eszköze, az emberi erőforrás egyik legfontosabb területe. Hiába támogat egy kormányzat sportolókat és sportot, ha nincs igazi teljesítmény és ha nincsenek megfelelő feltételek – tette hozzá.

Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár asszony köszönetet mondott a díjazottaknak és az ösztöndíjasoknak, akik a magyar sport sikeréért fáradoznak. „A mai nap összeköti az előző nemzedéket, akikre valóban büszkék lehetünk és a következő nemzedéket, akikre büszkék fogunk lenni”.

Gratulálunk Ökrös Csaba tanszékvezető úrnak  és valamennyi díjazottaknak!

forrás: kormany.hu

ARCHÍVUM