Az Egyetem Szenátusa az egyetem tehetséges hallgatóinak felkutatására és folyamatos gondozására a szorosan vett egyetemi tanulmányok előtt, alatt és után 2007-ben az egyetem korábbi professzoráról, Kerpel-Fronius Ödönről elnevezett tehetséggondozó programot hozott létre.
A program elsődleges célja, hogy az egyetemre érkező, ill. itt tanuló tehetséges diákokra felfigyeljen és kiemelten kezelje őket. A programba alapvetően formális kritériumok (tanulmányi átlag, elért eredmények) alapján kerülnek be a hallgatók. Az így kialakult Kiválósági Listára felkerült hallgatók körülbelül 5%-a különböző kedvezményekben és segítségben részesülnek. A diákok a programba kerüléssel elsősorban kiemelt szakmai irányítást, ösztöndíj lehetőségeket kapnak.
A Kerpel-Fronius Ödön tehetséggondozó programba az egyetem Kiválósági Listáján szereplő hallgatók közül azok kerülnek be, akiket a Tehetséggondozó Tanács személyes elbeszélgetés alapján arra méltónak tart.
További információk a Semmelweis Egyetem honlapján.















