Motoros tesztek, Eurofit

Az 5-18 éves tanulók fizikai állapotának felmérésére szolgáló próbarendszer

0) Bevezetés

Az oktatási miniszter által létrehozott “Testnevelési Bizottság” feladata az volt, hogy a magyar tanuló ifjúság fizikai állapotának felméréséhez olyan motoros teszt-együttest állítson össze, amely megfelel az alábbi kritériumoknak:

  • a tesztek végzése semmilyen egészségkárosító hatást nem válthat ki,
  • feleljenek meg a tudományos kritériumoknak;
  • nemzetközileg összehasonlíthatók legyenek;
  • elsősorban az egészségben meghatározó szerepet játszó összetevőket mérje
    • kardio-respiratorikus állóképességet
    • erőt
    • az izomerő állóképességet
    • testösszetételt
  • legyenek egyszerűen végrehajthatók, minimális eszközt igényeljenek.

1) Általános ajánlások

A teszteket nevelési eszköznek tekintjük, amelyek lehetővé teszik a tanulók fejlődése során az alapvető fizikai tulajdonságok mérését. A tesztek nem képezik a tantervek tartalmát, és hogy a mérés célja megvalósuljon nem szabad azokat betanítani és gyakoroltatni. A teszteket a tudományos kutatás eszközeinek is tekintjük a tanulók fizikai állapotának vizsgálatához.

A teszteket két csoportra bontottuk elsősorban az eszközellátottságot figyelembe véve: kötelező és ajánlott tesztek.

A vizsgálatok megszervezése

  • A teszt-vizsgálat értéke és hatékonysága nagymértékben a szigorú gyakorlati végrehajtáson és a tanulóknak a testnevelő tanártól kapott motiváltságán múlik.
  • A vizsgálatot a testnevelő tanár végzi az osztályban, de bárki végezheti, aki a tanulók testi nevelésével foglalkozik, így más szakos tanárok is.
  • A teszteket évente kétszer, a tanév elején és végén kell végeztetni.
  • A teszteket a kézikönyvben szereplő sorrendben kell elvégeztetni. Más gyakorlati szempontból, vagy ha a tesztelés például körforgásos rendszerben zajlik. Az egyensúlyi teszt mindig a kezdő s az állóképességi futás az utolsó kell, hogy legyen; a tanulóknak mindig megfelelő pihenési időt kell hagyni a tesztek között.
  • A motiváció növelése miatt rendkívül fontos, hogy a teszt levezetője tisztában legyen, miért végeztetjük el a teszteket és hogyan értelmezzük az eredményeket.
  • Az összehasonlíthatóság érdekében a tesztek végrehajtási körülményeinek hasonlónak kell lenniük minden diáknál, minden részletben (helyszín, eszköz, hőmérséklet, stb.)
  • A tesztek eredményeit minden gyermeknek személyre szólóan kell megadni. Az értékelő lapot 3 példányban kell elkészíteni. Az egyik lap a gyermeké, hogy lássa, hol áll korábbi teljesítményéhez, az osztályátlaghoz és (amennyiben lehetséges) az országos átlaghoz képest. A másik példány a szülőké, hogy tisztán lássanak és ösztönözhessék gyermekeiket fizikai fittségük fejlesztésére, a harmadik példány a központi adatfeldolgozónak kell megküldeni.
  • A referenciatáblázatokat egy speciális testület határozza meg.
  • Amennyiben az iskolának van számítógépe, Interneten hozzáférhetővé tesszük a feldolgozott eredményeket.
  • A tanárok számára ajánlatos a teszt-videokazetta tanulmányozása a vizsgálatok elvégeztetése előtt.

    Töltse le az Excel formátumú tesztlapot!

2) A fizikai állapot mérésére szolgáló tesztek

A mérések általános szempontjai

  • A tanulók valamennyi tesztet testnevelési / sportfelszerelésben hajtják végre.
  • Valamennyi tesztet, ha erre lehetőség van, jól szellőző, nagy teremben pl. az iskola tornatermében vagy sportcsarnokban kell elvégeztetni. Csúszásmentes padló és sportcipő szükséges a futással és ugrással járó tesztekhez. Szabadtéri vizsgálatok esetén a vizsgálati körülmények túlságosan is különbözőek lehetnek, hogy standard teszteredményeket kaphassunk.
  • A tesztek egymásután következése a körkörös rendszerben is szigorú sorrendiségű. Minden állomásnál fel kell írni a megfelelő sorszámot.
  • Minden tesztre vonatkozóan külön utasítások vannak, amelyeket gondosan kell tanulmányozni, minden tanulónak el kell olvasnia, hogy a vizsgálat pontos legyen.
  • Az ülésben előrenyúlás tesztnél nem lehet bemelegíteni vagy nyújtási gyakorlatokat végezni!
  • A tesztek között a tanulók pihenjenek
  • A tanulók nem próbálhatják ki a teszteket előre, kivéve, ha a teszt végrehajtási utasításában nincs erre külön utalás.
  • A mérések során fontos bátorítani a tanulókat. A mérés vezetője ösztönözze őket a mért képességnek megfelelő pontos, gyors és egyenletes tesztvégrehajtásra.
  • Ha a motoros teszteket és a kardio-respiratorikus állóképesség tesztjeit azonos napon mérjük, akkor először a motoros teszteket végeztessük el.

A motoros tesztek és végzésük ajánlott sorrendje

  1. Egyensúlyi teszt (ha használják ezt a tesztet, ennek kell lennie az elsőnek)
  2. Végtagmozgás gyorsasága: lapérintés
  3. Hajlékonysági teszt: ülésben előrenyúlás (kötelező)
  4. Dinamikus láberő teszt: helyből távolugrás (kötelező)
  5. Statikus erő teszt: kézi szorítóerő
  6. Törzserő teszt: sit-up teszt, felülések (kötelező)
  7. Funkcionális karerő teszt: függés hajlított karral (kötelező)
  8. Futási sebesség, fürgeségi teszt: 10 x 5 m ingafutás
  9. Kardio-respiratorikus állóképességi teszt: 20 m-es ingafutás (mindig utolsónak kell elvégezni, kötelező)

1. TESZT: EGYENSÚLY TESZT (nem kötelező)

A vizsgált tényező: Általános egyensúly.

A teszt leírása: Egy lábon való egyensúlyozás a megadott méretű gerendán.

Felszerelések:

  • Fémből vagy fából készült 50 cm hosszú, 4 cm magas, 3 cm széles gerenda, a lemeznek felszínét arra biztonságosan rögzített (max. 5 mm vastag) anyag borítja. Az alátámasztást biztosító rész 15 cm hosszú és 2 cm széles. Több gerenda egyidejű használatánál több mérő személyre van szükség.
  • Minden egyes gerendához egy stopperóra (automatikus “reset” nullázás nélküli, amelyik a megállítás után jelzi az időt majd a következő újraindításnál folytatódik a számlálás).

A tanulóknak adandó utasítások

“Próbálj egyensúlyban maradni amilyen hosszan csak lehetséges úgy, hogy a saját magad által kiválasztott lábon a gerenda hossztengelyének irányában állj. A másik lábad hajlítsd be és fogd meg a lábfejedet az azonos oldali kezeddel. A másik karodat használhatod az egyensúlyozáshoz. Segítségképpen a szabályos helyzet felvételéig a karomba kapaszkodhatsz. A próba akkor kezdődik, amikor elengeded a karomat. Tartsd meg az egyensúlyt ebben a helyzetben egy percig. Minden esetben amikor elveszíted az egyensúlyt. (azaz amikor a kezed elengedi a lábadat), vagy amikor bármelyik testrészed a talajjal érintkezik, a teszt megszakad. Minden ilyen leesés után az előzőekben ismertetett módon újra kezdődik a teszt mindaddig, amíg az egy perc eltelik.”

Útmutatások a mérést vezető személynek

  • Helyezkedjen el a próbázóval szemben
  • A próbázó kipróbálhatja a tesztet, hogy megismerje a feladatot, s biztosan megértse azt
  • A kipróbálás után indul a teszt
  • Indítsa el az órát, ha a próbázó elengedi a segítő karját
  • Állítsa meg az órát, amikor a próbázó elveszíti az egyensúlyát, elengedi a lábát vagy bármelyik testrészével hozzáér a talajhoz.
  • Minden leesés után segítse vissza a próbázót a helyes kiindulási helyzetbe.

Pontozás

Az egy percnyi egyensúlyban maradásnál az egyensúlyvesztések (nem csak a leesések) száma

Példa: Ha a kísérleti személy 5 alkalommal tesz kísérletet az egy percnyi egyensúlyban maradáshoz, akkor a pontszáma 5.

FIGYELEM: Ha a kísérleti személy az első 30 mp – ben 15 alkalommal veszíti el egyensúlyát, azaz képtelen teljesíteni a tesztet, ezt fel kell tüntetni. Ez gyakran előfordul 7-9 éves gyermekekkel. 7 éves kor alatti gyermekek ne végezzék le ezt a tesztet.

2. TESZT: LAPÉRINTÉS (nem kötelező)

A vizsgált tényező: A végtagmozgás gyorsasága

A teszt leírása: Két lap gyors megérintése, váltakozva az ügyesebbik kézzel

Felszerelések:

  • Állítható magasságú asztal (vagy ugrószekrény a tornateremben)
  • A lapra vízszintesen rögzített 20 cm átmérőjű gumi körlap. A körök középpontja egymástól 80 cm távolságban helyezkedik el (tehát a két kör széle egymástól 60 cm távolságra van). A két körlap között, azoktól egyforma távolságra elhelyezett téglalap (10 x 20 cm)
  • Stopperóra

A tanulóknak adandó utasítások

“Állj az asztallal szemben, kis terpeszben. Tedd a kevésbé ügyes kezedet a téglalap közepére. Helyezd az ügyesebbik kezedet a választott kézzel ellentétes oldali kör közepére. Mozgasd oda-vissza az ügyesebbik kezedet a két körlap között lehető leggyorsabban a középütt elhelyezett kéz felett. Mindig biztosan érintsd meg a körlapot. Miután elhangzik az “elkészülni-rajt” jelzés, teljesítsd a 25 ciklust olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet. Állj meg az “állj” jelzésre. Hangosan számolom az érintéseket. Kétszer végzed el a tesztet, a jobbik idő lesz az eredmény.”

Útmutatások a mérést vezető személynek

  • Állítsa be az asztalt, hogy a teteje épp a köldök alatt legyen.
  • Üljön le az asztallal szemben; figyelmét összpontosítsa a kísérleti személy által választott körlapra és számolja a lapérintések számát.
  • A stopperórát indítsa el a “kész-rajt” jelnél a kéz indulására. Ha a vizsgált személy az A körlapról indít, akkor az órát az adott lap 25-dik megérintésénél állítsa le. Ha mindkét lap (A és B) megérintését számolja, akkor az 50 érintés adja az A és B közötti 25 ciklust.
  • A téglalapon lévő kéz az egész teszt alatt helyben marad.
  • A próbázó az ügyesebbik keze kiválasztásához a tesztet kipróbálhatja.
  • A két kísérlet között pihenőidő van. Ez idő alatt egy másik személy végezheti el az első kísérletét.
  • A teszthez két kísérletvezető jelenléte ajánlott, az egyik az időt méri és bíztatja a próbázót, míg a másik számolja a lapérintést.

Pontozás

A jobbik eredményt vesszük figyelembe. A próba értéke az az időtartam, amennyi a mindkét lap 25 alkalommal történő megérintéséhez szükséges, tizedmásodpercben megadva.

3. TESZT: ÜLÉSBEN ELŐRENYÚLÁS (kötelező)

A vizsgált tényező: Hajlékonyság

A teszt leírása: Ülő helyzetben a lehető legtávolabbra nyúlás.

Felszerelések:

  • Az alábbi méretű teaasztal vagy doboz: hossza 35 cm, szélessége 45 cm, magassága 32 cm. A felső lap méretei: hossza 55 cm, szélessége: 45 cm. Ez a felső lap 15 cm-rel nyúlik előre a támaszkodó láb irányába. A 0-tól 50 cm-ig terjedő beosztás a felső lap középvonalában van kijelölve.
  • Egy közel 30 cm hosszú vonalzó a doboz tetején, amelyet a vizsgált személy tol előre a kezével a doboz tetején.

A tanulóknak adandó utasítások:

“Ülj le. Támaszd a talpadat a dobozhoz, tedd az ujjad hegyét a felső lap szélére. Döntsd a törzsedet és nyúlj olyan hosszan előre, amennyire lehetséges, miközben a térded végig kinyújtva tartod és lassan, fokozatosan told előrefelé a vonalzót anélkül, hogy meglöknéd és kezed teljesen kifeszítenéd. Tartsd meg azt a legtávolabbi helyzetet, amit elértél. Ne pattanj vissza. A tesztet kétszer elvégezve a jobbik eredményt írjuk be.”

Útmutatások a mérést vezető személynek

  • Helyezkedjen el a vizsgált személy oldalánál és tartsa a térd kinyújtott helyzetét.
  • A vizsgált személy mindkét kezével nyúljon a doboz felső széléig és érintse meg a vonalzót mielőtt elkezdené az előrehajlást.
  • Az eredményt az ujjakkal a skálán elért legtávolabbi helyzet adja meg. A vizsgált személynek meg kell tartania ezt a helyzetet mindkét próbálkozásnál legalább, míg kettőt számolunk, hogy az eredmény pontosan leolvasható legyen.
  • Ha a két kéz ujjai nem egyforma távolságra érnek el, akkor az ujjakkal elért távolságok átlagával kell számolni.
  • A tesztet lassú ás fokozatos előrehajlással kell végrehajtani mindenféle hirtelen mozdulat nélkül.
  • A második kísérlet rövid pihenő után következik.

Pontozás

A jobbik eredmény értékét vesszük figyelembe, centiméterben megadva ( a doboz tetején lévő beosztáson elért cm érték).

Példa: az a személy, aki a lábujjáig nyúlik ki 15 pontot ér el. Aki 7 cm-rel túlnyúlik ezen, annak pontszáma 22.

4. TESZT: HELYBŐL TÁVOLUGRÁS (kötelező)

A vizsgált tényező: Exploziv erő

A teszt leírása: Álló helyzetből távolugrás

Felszerelések:

  • Csúszásmentes kemény felület, megfelel erre a célra két cselgáncs vagy hasonló (például torna) szőnyeg (a két szőnyeget hosszában egymáshoz rögzíteni ajánlatos).
  • Kréta
  • Mérőszalag

A tanulóknak adandó utasítások

“Állj kényelmes terpeszben, a lábujjaid éppen a vonal mögött legyenek, hajlított térdekkel. Erőteljes karlendítés után ugorj a lehető legtávolabbra. Igyekezz mindkét lábbal egyszerre talajt fogni és egyenesen megállni. A két végrehajtásból a jobbik eredmény számít.”

Útmutatások a mérést vezető személynek

  • A szőnyegre vízszintes vonalakat rajzolunk, az elugró-vonaltól 1 méter távolságban elkezdve, párhuzamosan egymástól 10 cm-re.
  • A vonalakra merőlegesen elhelyezett mérőszalag biztosítja a pontos mérést.
  • Álljon a szőnyeg mellé és jegyezze fel az ugrási távolságot
  • A távolságot az elugró-vonaltól a leérkező sarok pontjáig mért legrövidebb távolság adja
  • Újabb kísérlet engedélyezhető, ha a kísérleti személy hátraesik vagy bármely más testrészével érinti a szőnyeget
  • A szőnyeg elugrási és leérkezési szintjének meg kell egyezni, valamint a talajra is megfelelően kell rögzíteni
  • Hogy az értékkülönbözőségek szignifikánsak legyenek, pontosan kell mérni

Pontozás

A két kísérlet közül a jobbik eredményt rögzítjük. Az eredményt cm-ben adjuk meg.

Példa: Az 1 m 56 cm-e ugrás pontszám 156.

5. TESZT: KÉZI SZORÍTÓERŐ (nem kötelező)

A vizsgált tényező: Statikus erő

Felszerelések

  • Hitelesített kézi dinamométer, állítható markolattal

A tanulóknak adandó utasítások

“Fogd az erőmérőt az ügyesebbik kezedbe. Szorítsd össze olyan erősen amennyire tudod úgy, hogy az erőmérőt tartsd el a testedtől. A teszt alatt se érjen hozzád. Szorítsd össze fokozatosan és tartsd ezt meg legalább 2 másodpercig. Végezd el kétszer, s a jobbik eredményt vesszük figyelembe.”

Útmutatások a tesztet vezető személynek

  • A dinamométer minden személy vizsgálata előtt újra mullára kell kalibrálni s ellenőrizni, hogy a dinamométer számlapja a tesztelés alatt a vizsgáló felé nézzen.
  • Kérje meg a vizsgált személyt, hogy az ügyesebbik kezével szorítson. A kéz nagyságának megfelelő markolattávolságot állítsuk be a középső ujj felső ujjpercéhez igazítva.
  • A teszt során a dinamométert tartó kar vagy kéz ne érjen a testhez. A készülék az alkar vonalában tartva oldalt lógjon lefelé.
  • Rövid szünet után végezhető el a második kísérlet.
  • Az első kísérlet után a mutatót vissza kell forgatni nullára; csak akkor fontos az ellenőrzés, ha a második kísérlet jobb mint az első.

Pontozás

A jobbik eredményt írjuk fel kilogrammban (1 kg pontosságú)

Példa: A 24 kg-os szorítás értéke 24.

6. TESZT: SIT- UP TESZT, FELÜLÉSEK (kötelező)

A vizsgált tényező: A törzs ereje (hasizom erő-állóképesség)

A teszt leírása: A fél perc alatti maximális számú felülés

Felszerelések

  • Két szőnyeg (hosszában egymáshoz rögzítve)
  • Stopperóra
  • Asszisztens (segítő)

A tanulóknak adandó utasítások

“Ülj le a talajra, a hátadat tartsd függőlegesen, a kezeidet kulcsold össze a tarkódon, a térdeket 90 fokos szögben hajlítsd be, a sarkad és a talpad a szőnyegen van. Ezután feküdj a hátadra, a vállad érintse a szőnyeget, majd ülj fel úgy, hogy először a könyököd és a fejed, emelkedik el a talajról, és fokozatosan a többi csigolya egészen addig, amíg a könyököddel megérinted a térdedet. Visszafele ugyanígy gördülve először az ágyéki, háti, majd a nyaki csigolyák, utoljára pedig a fejed érjen vissza a talajra. Tartsd összekulcsolva az ujjaidat a tarkódon egész idő alatt. Amikor azt mondom “kész-rajt”, ismételd ezt a mozgást 30 másodpercig olyan gyorsan, amennyire lehetséges. Folytasd, amíg nem hallod az “állj!”-t. Ezt a tesztet csak egyszer végezd el.”

A teszt végzésekor a lábak rögzítésére semmilyen külső eszköz nem használható!

Útmutatások a tesztet vezető személynek

  • Térdeljen a vizsgált személy mellé, hogy ellenőrizze a helyes kiindulási helyzetet.
  • Miután megadta a teszt-útmutatást és mielőtt elkezdődne a teszt, a vizsgált személy csinálja meg egyszer a gyakorlatot ellenőrzésképpen, hogy biztosan megértette-e a feladatot.
  • Indítsa el az órát a “kész-rajt” jelre és állítsa meg 30 másodperc után.
  • Számolja hangosan minden alkalommal a teljes, pontosan elvégzett felülést. Egy teljes felülés az ülő helyzettől a szőnyeg érintésen át az újabb felülési helyzetig könyökkel a térd érintéséig tart.
  • Azt számolja, ha a könyök megérinti a térdet. Nem számolható a nem tökéletesen végrehajtott felülés.
  • A teszt során figyelje, hogy a vizsgált személy érintse meg vállával a szőnyeget könyökével a térdét, amikor fölemelkedik a kiinduló helyzetbe.

Pontozás

A 30 mp. alatt tökéletesen végrehajtott felülések száma adja a pontszámot.

Példa: 15 szabályos végrehajtás értéke 15.

7. TESZT: FÜGGÉS HAJLÍTOTT KARRAL

A vizsgált tényező: Funkcionális erő (a kar és a váll izomerő állóképessége)

A teszt leírása: Megtartani a hajlított karú helyzetet rúdon való függés közben.

Felszerelések

  • 2,5 cm átmérőjű kör keresztmetszetű vízszintes rúd, úgy elhelyezve, hogy azt a vizsgált személy alatta állva felugrás nélkül elérje (magasabb tanulónál emelhető legyen)
  • Stopperóra
  • Szőnyeg rúd alatt, leugráshoz
  • Törlőruha és magnéziumkréta
  • Szükség szerint pad vagy szék

A tanulóknak adandó utasítások

“Állj a rúd alá, tedd rá a kezedet vállszélességben, felső madárfogással (ujjaiddal felülről, hüvelykujjaddal alulról). Segítek felemelni, hogy az állad a rúd felett legyen. Tartsd meg ezt a helyzetet amilyen sokáig bírod anélkül, hogy az álladat megpihentetnéd a rúdon. A teszt befejeződik, amikor a szemed a rúd alá süllyed.”

Útmutatások a tesztet vezető személynek

  • A vizsgált személy a rúd alatt áll és felső madárfogással markolja meg a rudat vállszélességben. Legyen elővigyázatos: a legtöbben a kezeket túl távol próbálják elhelyezni egymástól
  • A rúd magasságát a legmagasabb személy testmagasságához kell beállítani. Ne rémissze el őket a túl nagy magasság.
  • Az órát az egyik kezében tartva a vizsgált személyt a combjánál megfogva emelje fel a megfelelő helyre
  • Az óra akkor indul, amikor a személy álla a rúd fölé kerül és elengedtük
  • A személy előre-hátra lengését meg kell állítani; a teszt közben bátorítsuk
  • Állítsa meg az órát, amikor a vizsgált személy már nem tudja megtartani tovább az előírt helyzetet (szeme a rúd alá kerül)
  • A teszt alatt ne mondja meg az időt a vizsgált személynek
  • A rudat a vizsgált személyek között törölje le. A tanulók bekrétázhatják a kezüket
  • Egy pad vagy szék segítségére lehet a rúd elérésében

Pontozás

Tizedmásodpercben adjuk meg az időt

Példa: A 17,4 mp pontértéke 174, az 1 perc 3,5 mp pontja 635.

8. TESZT: 10 X 5 MÉTERES INGAFUTÁS (kötelező)

A vizsgált tényező: Futási sebesség, fürgeség

A teszt leírása: A maximális sebességű futás, fordulás tesztje

Felszerelések:

  • Tiszta, csúszásmentes padló. Ha szőnyeget használ, bizonyosodjon meg annak biztonságos rögzítéséről
  • Stopperóra
  • Mérőszalag
  • Kréta vagy szigetelőszalag
  • A fordulóvonal jelölésére jelző kúpok (tekebábuk)

A tanulóknak adandó utasítások

“Állj indulásra készen a vonal mögé. Az egyik lábadat pontosan a vonal mögött helyezd el. Amikor meghallod az indító jelet, fuss olyan gyorsan, amilyen gyorsan tudsz a másik vonalig, majd fordulj vissza a kiindulási vonalhoz, mindkét lábaddal lépj át a vonalakon. Ez egy kör, ezt kell ötször megtenni. Az ötödik körben se lassíts le amikor közeledsz a célhoz, hanem folytasd a futást. Ezt a tesztet egy alkalommal végzed el.”

Útmutatások a tesztet vezető személyeknek

  • Két párhuzamos vonalat kell kijelölni a padlón (krétával vagy mérőszalaggal) 5 méter távolságra egymástól
  • A vonal legyen 1,2 méter hosszú és mindkét végén jelzés (kúp, kocka, gúla, stb.)
  • Bizonyosodjon meg, hogy a futó mindig mindkét lábbal átlépi (keresztezi) a vonalat, hogy a kijelölt pályán marad és hogy a fordulók olyan gyorsak, amennyire az lehetséges
  • A megtett körök számát hangosan mondja be mindegyik kör végén
  • A teszt akkor fejeződik be, amikor a vizsgált személy az egyik lábával átlépi a célvonalat
  • Csúszásmentes padló szükséges, hogy a teszt alatt a vizsgált személy ne csússzon előre vagy oldalra

Pontozás

Az öt ciklus teljesítéséhez szükséges tizedmásodpercben mért idő adja a pontértéket

Példa: A 21.6 másodper idő pontszáma 216.

A lábsérülések elkerülése miatt sportcipő használata szükséges.
9. TESZT: ÁLLÓKÉPESSÉGI INGAFUTÁS TESZT

A vizsgált tényező: Kardio-respiratorikus állóképesség.

A teszt leírása: A kardio-respiratorikus fittség vizsgálatára alkalmas teszt gyaloglási tempóban indul, majd gyors, futási sebességgel fejeződik be. A tanuló az egymástól 20 méter távolságra lévő vonalak között halad, a futás irányát változtatva, a hangjelzés diktálta tempóval összhangban, fokozatosan gyorsulva. (Néhány tanuló képes csak követni a tempót és eljutni a teszt végéig.) Az a szint, ahol a próbázó kiesik, jelzi a kardio-respiratorikus (keringési-légzési) állóképességét.

A teszthez szükséges felszerelések

  • tornaterem vagy a 20 méteres pálya kijelöléséhez elég nagy tér
  • egy 20 méteres mérőszalag
  • öntapadós szigetelőszalag a 20 méteres pálya kezdetének és végének kijelölésére
  • kazettás magnó, előnyös a szalagsebességhez állítható rendszerű
  • a tesz levezetésére elkészített kazetta

A tanulóknak adandó utasítások:

“Az ingafutás teszt a te maximális aerob kapacitásodnak, állóképességednek mutatója, amelyet a 20 méteres pálya oda-vissza való futása ad meg. A magnetofonszalagra bizonyos időpillanatokban rögzített búgó hang segítségével ellenőrizhető a sebesség. A futásban úgy oszd be az erődet, hogy az egyik hangot a 20 méteres táv végén, míg a következő hangot a táv másik végén halld meg. Egy-két méteren belüli pontosság elfogadható. A távok végén érintsd meg a vonalat az egyik lábaddal, majd fordulj vissza élesen és fuss az ellenkező irányba. Először a sebesség túl lassú, de minden percben fokozatosan és állandóan növekszik. A cél az, hogy követni tudd a kitűzött ritmust amilyen hosszan csak tudod. Tehát akkor állj meg, amikor már tovább nem tudod tartani a ritmust vagy úgy érzed, hogy képtelen vagy teljesíteni az egy perces periódusokat. Jegyezd meg a megálláskor hallott számot, ez a te eredményed, vagy pontszámod. A teszt hossza személyenként változik: minél tovább bírod, annál fittebb vagy. Tehát a teszt könnyű az elején, de nehéz a vége felé. Sok szerencsét!”

Utasítások a vizsgálatot vezető személynek:

  • Válassza ki a helyszínt; hagyjon legalább egy méternyi szabad helyet a pálya két végén. Minél szélesebb a terület, annál több személy tesztelhető egyidejűleg; minden személynek minimum 1 méterre van szüksége. A pálya felülete legyen egyenletes, de az anyaga nem különösen lényeges. A 20 méteres pálya mindkét vége világosan legyen megjelölve.
  • Ellenőrizze a magnetofon és a magnószalag működőképességét. Győződjön meg róla, hogy a készülék hangereje elég a csoportvizsgálathoz.
  • Hallgassa meg a hangfelvételt. Jegyezze fel a szalag kezdő helyzetének a jelzőszámát, hogy gyorsan megtalálja a fontos részeket a kazettán.
  • A vizsgálat napján ellenőrizze a lejátszó készülék sebességét. Ehhez használja a szalag kezdő és végső szakaszán rögzített egy percnyi kalibrált periódust. Ha az eltérés több, mint egy másodperc, akkor igazítsa a távolságot ehhez a megváltozott időtartamhoz, hogy biztosítsa a helyes futási sebességet. A korrekciós tényezőket az V. táblázat tartalmazza.

Pontozás: Miután a próbázó megállt, az utolsó teljesített fél fokozatot jegyezzük fel (lásd I. táblázat).

(A személyre szóló pontozási lapon lehet a teljesített távok számát feltüntetni. Az értékgörbe fél fokozatokra osztott.)

A tesztet fél fokozatokban vagy inkább megtett távokban lehet mérni, de a táblázatok fél fokozatokra vonatkozóak.

3) Az antropometriai mérések leírása

Testmagasság
A testmagasságot a függőleges falfelület mellett, azt sarkával, tomporával és hátával érintő, álló személyen mérjük. A fejet úgy tartja, hogy a fülnyílás felső határa és a szemzug alsó része egy egyenesbe esik, a sarka a lapon összeér. A vizsgált személy vegyen mély lélegzetet és azt tartsa meg, amíg centiméter pontossággal mérjük.

Testsúly
A minimális ruházatot viselő személy a mérleg közepére áll. A testsúlyt tizedkilogramm pontossággal mérjük.

Bőrredők
Ennél a mérésnél a bőrt és a bőr alatti kötőszövetet a bal kéz hüvelyk-és mutatóujjával fogja meg, majd emelje el az alatta lévő izmoktól. A kaliber szárain lévő vég-lapocskákat helyezze 1 cm-rel a bal kéz ujjai alá és engedje teljesen benyomódni a bőrredő leolvasása előtt. A bőrredők felvehetők a test jobb vagy akár bal oldalán, de mindegyik méretet azonos oldalon kell mérni. A mérést 0,1 mm pontossággal végezzük.

Bőrredő a tricepsen
A méretet a vizsgált személy lazán lógó karjának hátsó oldalán, a vállcsúcsot a könyökkel (acromion-olecranon processus) összekötő vonal képzeletbeli felezőpontjánál vesszük fel.

Bőrredő a bicepsen
A bőrredőt a kar elülső oldalán, közvetlenül a könyökhajlat feletti függőleges vonalon emeljük el, a tricepsen mért bőrredővel egy magasságban.

Bőrredő a lapocka alatt
A lapocka alatti bőrredőhöz a redőt a lapocka belső, ferde vonalánál, lefelé és kifelé 45 fokos szögben emeljük fel.

Bőrredő a csípőn
A redőt az elülső-felső csípőcsúcs (anterior superior iliac spinae) elülső határán a 45 fokban átlósan lefelé és befelé haladó vonalon mérjük.

A tesztek alaposabb, egészséggel összefüggő vizsgálatokban való felhasználása esetén további orvosi adatokra is szükség lehet (pl. vérnyomás, vérlipid tartalom, stb.).

I. táblázat: Állóképességi ingafutás

fokozat (perc)

sebesség (km/h)

részidő (mp)

1

8

9,000

2

9

8,000

3

9,5

7,579

4

10

7,200

5

10,5

6,858

6

11

6,545

7

11,5

6,261

8

12

6,000

9

12,5

5,760

10

13

5,538

11

13,5

5,333

12

14

5,143

13

14,5

4,966

14

15

4,800

15

15,5

4,645

16

16

4,500

17

16,5

4,364

18

17

4,235

19

17,5

4,114

20

18

4,000

21/23

18,5

3,892

A kazetta tartalma

Többlépcsős 20 m-es ingafutás 1 perces fokozatokkal.

A. A tesz előírás (tesztprotokoll) helye a kazettán
“Elősegítendő a kazetta különböző részeinek helymeghatározását visszaszámlálást hall: “három, kettő, egy, nulla”. Nullánál állítsa a magnó számlálóját “nullára”. Elkészülni: “három, kettő, egy, nulla”.

B. A teszt meghatározása
Állóképességi ingafutás

C. A magnetofon sebességének ellenőrzése
“Egyperces standardizált időtartam a kazettás magnó sebességének ellenőrzése. Elkészülni: “három, kettő, egy, rajt (indítsa el a stoppert)-Készüljön fel az óra megállítására: “stop” (állítsa meg az órát.) Ez volt az egy perces standard szakasz vége.”

D. Indítási utasítások
30 másodpercen belül kezdődik a vizsgálat. Állj a rajtvonalhoz. Fuss olyan hosszan, ameddig csak lehet, maradj a saját sávodban. Mindig egyenes vonalban fuss! Ha megállsz, akkor végleg megállsz, nincs pihenő idő. Amint megállsz jegyezd meg az utolsónak bemondott számot – ez a te eredményed, tehát ne felejtsd el! Öt másodperc múlva kezdődik a vizsgálat, amikor megszólal a búgó hang: 5, 4, 3, 2, 1, “dúú”. Kezdődik az első fokozat-dúú-dúú. Második fokozat- (és így tovább a 21. fokozatig). Vége a felvételnek.

A teljes kazetta (6,07Mb).