Ön is ismeri
- azt az áldozatkész, lelkes tanárt, szakembert, aki gyermekét jó tanácsokkal látta el és külön szakkörökön segítette az iskolai felkészülésben vagy a tanulmányi versenyeken?
- azt az edzőt, aki jó szemmel kiemelte és a neki legmegfelelőbb sportágban segítette készségei, képességei fejlesztésében gyermekét?
Ön is emlékszik
- arra a szeretett tanárára, aki elindította a pályán, akihez később is mindig fordulhatott jó tanácsért, szakmai támogatásért?
Segítsen nekünk megtalálni őket!
Szeretnénk a fiatal tehetségeket felfedező tanárokra, nevelőkre, edzőkre felhívni a közvélemény figyelmét. Ők azok, akik a háttérből segítik tanítványaik első lépéseit, áldozatvállalásuk, munkájuk nagyban hozzájárul egy-egy fiatal képességeinek kibontakozásához. Ösztönzik, mellettük vannak, keresik számukra a továbblépés lehetőségét, felkészítik őket a versenyekre, pályázatot nyújtanak be helyettük. Tudásuk továbbadása több generációt segít újabb és újabb eredményekhez. Munkájuk ritkán kerül előtérbe, nevüket ritkán említik az eredmények mellett. Különmunkájuk általában sem erkölcsileg, sem anyagilag nem kapja meg a szükséges elismerést.
Ha ismeri, jelölje őket a MOL Tehetséggondozásért Díjra!
A jelölés módja
- Jelölni a jelölt nevének, elérhetőségének megadásával és rövid indokolással lehet, amely tartalmazza a jelölt pályafutásának néhány kiemelkedő állomását, amelyek az elismerést indokolják (szakmai eredmények, közösségi munka, tanítványok legjobb eredményei stb.).
- Kérjük, minden esetben adja meg saját elérhetőségét is, hogy visszajelzést tudjunk küldeni a jelölésről.
- Jelölést bárki benyújthat, egyénileg vagy csoportosan.
- Jelölést kizárólag online módon lehet benyújtani.
Kik lehetnek jelöltek?
Tanárok, edzők, nevelők,
- akik 10-18 év közötti fiatalokat oktatnak, nevelnek, segítenek, képeznek, kísérnek, vagy diákcsoportok, csapatok fejlődését segítik, szakköröket vezetnek, diákjaik iskolán kívüli tevékenységét, szakmai pályafutásukban történő elindulását önzetlenül és eredményesen segítik;
- akik figyelnek azokra a gyerekekre, akiknek egyébként családi hátterük vagy anyagi lehetőségeik miatt nem, vagy csak kevés lehetőségük lenne arra, hogy kiemelkedjenek, fejlődjenek, továbblépjenek;
- akik olyan fórumokat hívtak életre (versenyek, találkozók, alapítványok, egyesületek, önképzőkörök stb.), amelyek elősegítették a gyerekek és fiatalok továbblépését, tehetségük kibontakoztatását;
- akik több évtizedes pályafutásuk során bizonyították, hogy szakmai és emberi kvalitásaik miatt egyaránt érdemesek az elismerésre, akik a nevelők, tanárok, sportági edzők közösségének a megbecsülését, elismerését is bírják.
A jelölések értékelése, döntés
A legérdemesebb jelöltek közül évente egyszer az Új Európa Alapítvány kuratórium 4-4 személyt választ ki a sport, valamint a művészet-tudomány-kultúra területeiről, és a MOL Tehetséggondozásért díjban részesíti. A Tehetséggondozásért díj anyagi és erkölcsi elismerés, a díj értéke 500.000 forint személyenként. A jelölések benyújtása folyamatos, a jelöltek közül évente egyszer választ az Új Európa Alapítvány kuratóriuma.
2012-ben december 31-ig várjuk a jelöléseket, amelyekről várhatóan 2013. február elején dönt a kuratórium és azt követően adja át a díjakat.
Online jelölés: http://palya.ujeuropaalapitvany.hu/site/nominationedit.php?uid=-1
Infovonal: (40) 180 280 (munkaidőben)
Bővebb információ: http://www.sff.hu/13068.palyazat.MOL_Tehetseggondozasert_Dij
Ország: Franciaország
Támogatottak: egyetemi, főiskolai oktatók
Célok: részvétel éves konzultáción, részvétel PhD védésen
Tudományterület: valamennyi tudományág
Támogatások formája: ösztöndíj, utazási támogatás
Ösztöndíj időtartama: 2-8 nap/fő
Korhatár: nincs
Ösztöndíj keret: nincs
Pályázati határidő: folyamatos
Pályáztató szervezet: Balassi Intézet, MÖB Iroda
Pályáztató címe: 1519 Budapest, Pf. 385
A Co-tutelles képzésben (kettős irányítású doktori képzés) résztvevő ösztöndíjasok éves konzultációra vagy doktori védésre utazó tanárai pályázhatnak.
A jelentkezés módja
- A MÖB Iroda honlapján online (Kérjük, hogy az online pályázás megkezdése előtt honlapunkon feltétlenül olvassa el az Online pályázás c. útmutatót.)
- Nyomtatott formában: a pályázati anyag beküldése postán az alábbi címre: Balassi Intézet – MÖB Iroda, 1519 Budapest Pf. 385
Benyújtandó dokumentumok
- a MÖB Iroda adatlapja fényképpel ellátva (Az online rendszerből a pályázat elküldése előtt nyomtatható.)
- szakmai önéletrajz (Elegendő az online rendszer önéletrajz űrlapját kitölteni.)
- Francia Nagykövetség Kulturális Osztályának igazolása
Bővebb információ itt.
Dr. Bali Mihály Sándorfalván született 1921-ben. Gyermekéveit Ópusztaszeren töltötte, középiskoláit már Szegeden végezte. Itt ismerkedett meg a birkózással a Szegedi Vasutasban, mely életében meghatározó lett. Katonaság, frontszolgálat, hadifogság évei következtek.
1951-ben a Testnevelési Főiskolára iratkozott be – és a Budapesti Műszaki Egyetem /MAFC/ egyesületébe igazolt birkózó lett. Légsúlyban többször szerzett országos bajnokságot. Közben az ifi csapat edzője volt. Súlyos kartörést szenvedett egyik versenyén és ebből adódóan a gyakorlatok bemutatása a TF-en egyre több gondot okozott neki, ezért a 3. évfolyam elvégzése után tanítást vállal. A testnevelő tanári diplomát 1956-ban szerzi meg. Budapesten tanít, hogy a birkózást folytathassa a MAFC-ban. Közben a Birkózó Szövetségbe is beválasztják.
1973-ban Édesanyja súlyos beteg lesz Kisteleken. Ápolása végett a családjával hazaköltözik és az ottani gimnáziumban kap testnevelői állást. 1983 december végén megy nyugdíjba. Szegedre költözik. 1991-ben elvégzi az Olimpiai Akadémiát. Szakmailag gyarapodva tervszerűen és tudományosan kutatja az olimpiák történetét és ezen belül is a szegedi vonatkozásokat.
2005-ben kutatásait könyv alakban megjelenteti Szeged sportolói az Olimpiákon címmel, melynek nagy sikere lett. Emellett számos kiállítás fűződik a nevéhez ebben a témakörben. Szeged sportjáért végzett munkásságáért Szeged városa és az MOB vezetése számos alkalommal jutalmazta és dicséretben részesítette. Folyamatosan képezte magát. Előbb kézilabdában, majd atlétikában is edzői képesítést szerzett a TF-en. Emellett a Szegedi Tudományegyetemen földrajz szakos diplomát később doktori címet kap.
87 évesen készül a Londoni olimpiára és közben újabb könyvét írja.
Testnevelő tanári és több sportágban kifejtett színvonalas edzői tevékenysége, valamint tudományos munkássága elismeréséül az MTTOE Szeged Városi Tagszervezet ajánlására az egyesület elnöksége dr. Bali Mihály tanár úrnak a Matolay Elek-életműdíjat adományozza.
Lepedőn szökött a kollégiumból, megmászta az Etnát, hétvégeken szeret tyúkanyó lenni. Országos hírű tornászokat és atlétákat nevelt, de sosem tornázott és sosem atlétizált.
Galamb Istvánné Pesten járt sportgimnáziumba. Jó tanuló volt, a magatartásával sem volt különösebb baj. Bár a gimiben néha rezgett a léc: a kollégiumi hálóterem zsúfoltságát lepedők segítségével az erkélyen át próbálták csökkenteni.
- Testnevelési szaktanítóként a kecskeméti Zrínyi-iskolába kerültem. Februárban megszületett a lányom, szeptemberben pedig levelezőn elkezdtem a TF-et. A szaktárgyak mentek, de a filozófiaszigorlaton az első mondatom után kirúgtak. Még mindig nem tudom, milyen marhaságot mondtam.
Ili néni férje sporttiszt volt, fia és lánya testnevelő tanár. Mind az öt unokája tornacipőben tanult meg járni.
- Fiatalkoromban kosaraztam, kezdő játékosa voltam az NB I-be akkor feljutott kecskeméti csapatnak. De ebben a sportágban sose edzősködtem. Húsz évig viszont tornaedző voltam, de sose tornáztam. Mégis válogatott tornászokat neveltem. De a szívem az atlétika felé húzott. Versenyszerűen sosem húztam szögest, de válogatottjaim itt is voltak.
Csak a Katonában harminc évet húzott le. Tanítványai közül több mint kétszázan testnevelő tanárok lettek.
- Két éves túlmunka után 1994-ben mentem nyugdíjba. Most a megyei diáksporttanács elnöke, a Magyar Diáksport Szövetség elnökségi tagja, a versenyprogram-bizottság szakmai vezetője vagyok. Sportvezetőként fél Európát bejártam, Izraelbe is eljutottam. Szeretek utazni, a férjemmel minden nyáron külföldre megyünk. Idén Bulgáriában voltunk, jövőre Horvátország a cél. Megmásztam az Etnát, érdekelnek az ódon hangulatú városkák, a kastélyok is.
Otthon fiókban őrzi a régi, szakadozó újságcikkeket, sárguló fotókat. És az érmeket, amiket még sportoló korában nyert.
- Hétvégeken összejön a család, én vagyok a tyúkanyó. Azt főzök, amit a többiek szeretnek, de sült krumpli nélkül nem tudom elképzelni a vasárnapot. Moziban több mint tíz éve nem voltam. Hetente úgy két órát tévézek, általában vasalás közben. Inkább szörfözök az interneten. A színházbérletünket tavaly megszüntettem. Nem tetszett az előadások stílusa. Olvasni viszont szeretek – könyvvel a kezemben alszom el. A rövid lélegzetű, könnyed, egy kicsit romantikus regények érdekelnek.
Van olyan házimunka, amit Ili néni megpróbál elsumákolni. De azt nem árulta el, hogy ez melyik. Az otthoni kisebb javításoktól viszont nem ijed meg. Profi módon cseréli, például, a vízcsap tömítéseit.
G. S.
Forrás: Grátisz IX. évfolyam, 42. szám (2008. október 18.)
A választmányi ülést a TF Továbbképző Intézet és az MTTOE közös szervezésében a KÁRPÁT-MEDENCEI TESTNEVELŐ TANÁROK SZAKMAI KONFERENCIÁJA keretében tartották meg. A konferenciát dr. Hamar Pál a TF dékánhelyettese köszöntötte és dr. Tamás István TFTI tanácsosa nyitotta meg. A konferencia nyitó előadását dr. Istvánfi Csaba MTTOE elnöke tartotta a hazai testnevelés helyzetéről.
Résztvevők: a jelenléti ív szerint.
Napirend
1.) Tájékoztató a Nemzeti Sporttanács részére az MTTOE munkájáról.
A tájékoztató az NST szeptember 25-i ülésén kerül napirendre. Az anyagot előzetesen a tagszervezetek elektronikus úton megkapták és véleményezték. Istvánfi Csaba elnök szóbeli tájékoztatását egyetértő hozzászólások követték, majd a választmány illetve az elnökség egyhangúlag elfogadta a tájékoztatót.
2.) A tagszervezetek 2007. közgyűlésének előkészítése
A közgyűlések lebonyolításához ajánlásul egy “minta programot” adtunk a tagszervezeteknek. Állásfoglalás született arról, hogy a közgyűlés időpontja előtt minimum egy hónappal értesíteni kell a titkárságot a közgyűlés időpontjáról és pontos helyszínéről. A kitüntetések, elismerések átadása a közgyűlésen történik. A tagszervezetek taglétszámuktól függően előzetesen 1-3 “arany plakettet kaptak”. Javasolt helyi és területi kitüntetések, elismerések létesítése is (elismerő elnöki levél, oklevél, könyv, sportfelszerelések, sportszerek stb.). Németh Karola a 215 taggal rendelkező Baranya-Pécs szervezet elnöke 4 arany plakettet kért, amit a választmány egyhangúlag megszavazott.
A kitüntetett személyekkel kapcsolatos döntés a területi szervezet elnökségének a hatásköre. A felterjesztés tájékoztatásra szolgál és lehetővé teszi, hogy a kitüntettetek számára az okleveleket központilag készítsük el és küldjük vissza a tagszervezeteknek. (Pontos, olvasható neveket kérünk!)
3.) Tagkártya csere, tagnyilvántartás, tagdíjfizetés
A tagszervezetek létszámuknak megfelelő számú tagkártyát és bélyeget kaptak. A tagkártya cserét a közgyűlésig kell lebonyolítani. A közgyűlésen tagkártyával jelenjenek meg a tagok, azzal is szavazzanak. Javaslat született arra vonatkozóan is, hogy a tagkártya biztosítson bizonyos előnyöket is a tagok számára. Erre már több tagszervezetnél van példa (pl. Jászság uszoda használat). Ez a javaslat sajnos központilag nem megoldható. A helyi lehetőségeket kell kihasználni, illetve megszervezni. Az egyesületi tagnak alapszabály szerinti kötelessége a tagdíj fizetés. A tagdíj összegének megállapítása a területi szervezet elnökségének a hatásköre. Itt jelzem, hogy a kiadott Tájékoztatóban a tagdíjra utalás hibás. Az “év” helyett a “hó” a helyes megjelölés (1. oldal). Azok a tagszervezetek, amelyek a tagnyilvántartásukat még nem küldték meg haladéktalanul pótolják azt (email)
tagszervezetek képviselőinek a szervezet és az elnök nevével feltüntetett címtáblát adtunk abból a célból, hogy jelezze a szervezet létét és segítse elő működését. Kérjük kifüggeszteni!
4.) Pályázatok
A beérkezett 62. pályázat 30-40 ezer forint változó összegű támogatásban részesült. A pályázók megkapták a visszaigazolást az elszámoláshoz szükséges dokumentumokat. Sajnálattal kell megállapítani, hogy néhány tagszervezetünk folyamatosan nem veszi igénybe a lehetőséget.
5.) A Magyar Diáksport Szövetség fennállásának 20. évfordulójára alkalmából
jubileumi közgyűlés keretében (Miskolc, 2007. június 20.) a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületét az iskolai testnevelés és diáksport érdekében kifejtett színvonalas tevékenysége elismeréseként díszoklevélben részesítette. A díszoklevelet az MTTOE Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezet elnöke, Gyűlvészi István a választmányi ülés keretében adta át dr. Istvánfi Csaba elnöknek.
6.) A Kárpát-medencei és hazai testnevelő tanárok baráti találkozója
A délutáni programban Ónodi Szabolcs és Varga András alelnökök vezetésével a kollegák kicserélték szakmai tapasztalataikat. Feltételes megállapodás született arra vonatkozóan, hogy Ónodi Szabolcs és Varga András kárpát-medencei tanulókat fogad teljes ellátással Bonyhádon, illetve Budapesten.
A délutáni program 18:00 órakor gulyás-partival zárult.
Végezetül az elnök arra kérte a tagszervezetek képviselőit, hogy a folyamatos munka érdekében erősítsék meg az elnökséget és az elnökségi ülések rendszeresek legyenek.
Kérdések, hozzászólások és válaszok után az elnök bezárta a választmányi ülést.
Az emlékeztető hiteléül:
Dr. Reigl Mariann
az MTTOE Fővárosi Szervezet elnöke
Dr. Vittek Lajosné
az MTTOE főmunkatársa














