embor
miez
Cím: 1123 Alkotás u. 44.
Levélcím: 1534 Pf. 69.
Telefon: (06)1-487-9200
Email: attól függ | Térkép


Alapkutatások támogatása (OTKA)
megjelent: 2012. január 16, hétfő

Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) Bizottsága pályázatot hirdet alapkutatások támogatására.

A pályázat célja

Kiemelkedő eredményeket ígérő alapkutatások, továbbá a tudományos utánpótlás nevelésében kiváló tudósok által vezetett, nemzetközileg is elismert tudományos műhelyek, illetve fiatal kutatók támogatása.

A pályázat általános feltételei

Csak alapkutatási témákkal lehet pályázni. A vezető kutatónak a pályázat beadásának időpontjában PhD fokozattal (oklevéllel) kell rendelkeznie és magyarországi kutatóhelyhez kell kötődnie. Egy pályázó egyidejűleg legfeljebb két OTKA által támogatott kutatásban lehet kutatásvezető.

A pályázó kutató(k)nak a pályázatban nyilatkozniuk kell az összes érvényben lévő támogatásukról és folyamatban lévő más pályázataikról. Egy kutató több pályázatnak is lehet résztvevője, amelyet ezen hirdetmény alapján nyújtanak be, de csak egy pályázatot nyújthat be vezető kutatóként.

A pályázathoz – éves bontásban is – csatolni kell a megvalósítandó kutatás programját, pénzügyi tervét, várható eredményeit, a részt vevő kutatók eddigi tevékenységének leírását. A 2007-2011. között OTKA-támogatásban részesült pályázóknak a támogatott kutatásban elért eddigi eredményeit az értékelésnél figyelembe veszik.

Pályázható juttatások

A pályázaton elnyert támogatás fordítható kutatási költségek fedezésére, a kutatásban alkalmazni tervezett kutató(k) (doktoranduszok, doktorjelöltek, posztdoktorok), illetve a kutatáshoz szorosan kapcsolódó, annak eredményességéhez feltétlenül szükséges más résztvevők munkabérére, műszerek, berendezések, kutatási segédeszközök beszerzésére, nemzetközi tudományos kapcsolatok fenntartására, kutatási eredmények konferencián történő ismertetésére, illetve a kutatási eredmények publikációs költségeire.

A fogadó intézményt – általános költségekre (rezsi) – a kutatási támogatási összeg 20 %-a illeti meg, amelyből 5%-ot tudományos információk beszerzésére (könyvtár, adatbázis) kell fordítania. A támogatási összeg további 5%-áig, a vezető kutató rendelkezése alapján, a kutatással kapcsolatos egyéb (telefon, Internet-használat, irodai adminisztráció) rezsi jellegű költségek is elszámolhatók.

A pályázat benyújtása

Pályázni a 2012. évre kialakított elektronikus pályázati felületen lehet, amely a kitöltési útmutatóval együtt az OTKA honlapján érhető el.

A támogatott kutatások kezdete – az OTKA költségvetési támogatásának függvényében – 2012. szeptember 1. és 2013. február 1. között lehetséges.

Pályázható kategóriák

  • I. Kutatási pályázat
    • (A) Kutatási pályázat (K)
    • (B) Nagy költségű kutatási pályázat (NK)
  • II. Fiatal kutatói pályázat
    • (A) Fiatal kutatói pályázat ( PD)
    • (B) Nagy költségű fiatal kutatói pályázat (NF)

A pályázatokat – tudományterülettől függetlenül – angol nyelven kell benyújtani. Egyes pályázattípusoknál az angol nyelven történő beadás alól mentesülhet az a pályázat, melynek magyar nyelvű beadását az OTKA – külön kérésre – előzetesen engedélyezte, mert ezek kutatási programját a pályázó indoklása szerint kizárólag hazai szakértők tudják megfelelően értékelni. A kérelmet és az indoklást a pályázat megírása előtt, de legkésőbb 2012. január 31-ig elektronikus postával kell eljuttatni az OTKA Irodába.

Fontos határidők

  • elektronikus pályázat készítése 2012. január 2-től
  • elektronikus benyújtás határideje 2012. február 20.- 22. között (pályázattípustól függően)
  • postai feladás végső határideje 2012. február 29.
  • hungarikum kérelem 2012. január 31.
  • zsűri döntés 2012. június

Bővebb információ itt.

  • Dosek Ágoston győzelme - Dosek Ágoston a rekreáció szak vezetője, az OSC sportolója felnőtt...
  • Az adó 1%-a - Tisztelt adózók! A Magyar Testnevelési Egyetem Támogató Köre Alapítvány célja a...
  • Hamar Pál kitüntetése - Dr. Réthelyi Miklós miniszter a Magyar Kultúra Napja alkalmából, a...
  • MTTOE Hírlevél 2012/1 - A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete oldaláról letölthető a szervezet...