embor
miez
Cím: 1123 Alkotás u. 44.
Levélcím: 1534 Pf. 69.
Telefon: (06)1-487-9200
Email: attól függ | Térkép


MOL Tehetséggondozásért Díj
megjelent: 2012. április 18, szerda

Ön is ismeri

  • azt az áldozatkész, lelkes tanárt, szakembert, aki gyermekét jó tanácsokkal látta el és külön szakkörökön segítette az iskolai felkészülésben vagy a tanulmányi versenyeken?
  • azt az edzőt, aki jó szemmel kiemelte és a neki legmegfelelőbb sportágban segítette készségei, képességei fejlesztésében gyermekét?

Ön is emlékszik

  • arra a szeretett tanárára, aki elindította a pályán, akihez később is mindig fordulhatott jó tanácsért, szakmai támogatásért?

Segítsen nekünk megtalálni őket!

Szeretnénk a fiatal tehetségeket felfedező tanárokra, nevelőkre, edzőkre felhívni a közvélemény figyelmét. Ők azok, akik a háttérből segítik tanítványaik első lépéseit, áldozatvállalásuk, munkájuk nagyban hozzájárul egy-egy fiatal képességeinek kibontakozásához. Ösztönzik, mellettük vannak, keresik számukra a továbblépés lehetőségét, felkészítik őket a versenyekre, pályázatot nyújtanak be helyettük. Tudásuk továbbadása több generációt segít újabb és újabb eredményekhez. Munkájuk ritkán kerül előtérbe, nevüket ritkán említik az eredmények mellett. Különmunkájuk általában sem erkölcsileg, sem anyagilag nem kapja meg a szükséges elismerést.

Ha ismeri, jelölje őket a MOL Tehetséggondozásért Díjra!

A jelölés módja

  • Jelölni a jelölt nevének, elérhetőségének megadásával és rövid indokolással lehet, amely tartalmazza a jelölt pályafutásának néhány kiemelkedő állomását, amelyek az elismerést indokolják (szakmai eredmények, közösségi munka, tanítványok legjobb eredményei stb.).
  • Kérjük, minden esetben adja meg saját elérhetőségét is, hogy visszajelzést tudjunk küldeni a jelölésről.
  • Jelölést bárki benyújthat, egyénileg vagy csoportosan.
  • Jelölést kizárólag online módon lehet benyújtani.

Kik lehetnek jelöltek?

Tanárok, edzők, nevelők,

  • akik 10-18 év közötti fiatalokat oktatnak, nevelnek, segítenek, képeznek, kísérnek, vagy diákcsoportok, csapatok fejlődését segítik, szakköröket vezetnek, diákjaik iskolán kívüli tevékenységét, szakmai pályafutásukban történő elindulását önzetlenül és eredményesen segítik;
  • akik figyelnek azokra a gyerekekre, akiknek egyébként családi hátterük vagy anyagi lehetőségeik miatt nem, vagy csak kevés lehetőségük lenne arra, hogy kiemelkedjenek, fejlődjenek, továbblépjenek;
  • akik olyan fórumokat hívtak életre (versenyek, találkozók, alapítványok, egyesületek, önképzőkörök stb.), amelyek elősegítették a gyerekek és fiatalok továbblépését, tehetségük kibontakoztatását;
  • akik több évtizedes pályafutásuk során bizonyították, hogy szakmai és emberi kvalitásaik miatt egyaránt érdemesek az elismerésre, akik a nevelők, tanárok, sportági edzők közösségének a megbecsülését, elismerését is bírják.

A jelölések értékelése, döntés

A legérdemesebb jelöltek közül évente egyszer az Új Európa Alapítvány kuratórium 4-4 személyt választ ki a sport, valamint a művészet-tudomány-kultúra területeiről, és a MOL Tehetséggondozásért díjban részesíti. A Tehetséggondozásért díj anyagi és erkölcsi elismerés, a díj értéke 500.000 forint személyenként. A jelölések benyújtása folyamatos, a jelöltek közül évente egyszer választ az Új Európa Alapítvány kuratóriuma.

2012-ben december 31-ig várjuk a jelöléseket, amelyekről várhatóan 2013. február elején dönt a kuratórium és azt követően adja át a díjakat.

Online jelölés: http://palya.ujeuropaalapitvany.hu/site/nominationedit.php?uid=-1

Infovonal: (40) 180 280 (munkaidőben)

Bővebb információ: http://www.sff.hu/13068.palyazat.MOL_Tehetseggondozasert_Dij

Marie Claire “Megújulás – Kampány a Nőkért 2012″
megjelent: 2012. március 6, kedd

Mottó: Törődj magaddal – törődj másokkal is!

A “Megújulás – Kampány A Nőkért 2012″ keretében a Marie Claire pályázatot hirdet, amelyre magánszemélyek jelentkezhetnek olyan, már működő projektekkel, amelyeknek további fejlesztésére és fenntartására anyagi támogatásra és szakértői tanácsokra van szükség. Elvárás, hogy a projektek ne csak a pályázó személy életére legyenek pozitív hatással, hanem kisebb-nagyobb közösségek munkáját, életfeltételeinek javítását is szolgálják. Öt témakörben várjuk a pályázatokat.

Részvételi feltételek

A pályázaton felső korhatár nélkül részt vehet minden, 18. életévét betöltött magyar állampolgárságú, magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező nő, akinek konkrét elképzelése van arról, hogy a pályázat összegét milyen formában szeretné a tervei megvalósítása érdekében felhasználni.

Egy személy csak egy kategóriában nyújthat be pályázatot – a kategória nevét a beküldött pályázaton fel kell tüntetni.

  1. Törődj az egészséggel! – Egészséges életmód, testi-lelki egészség (például egészséges életmódra nevelés, az életminőség javítása, a testi-lelki jóllét elősegítése például sporttal, oktatással, terápiás munkával, gyógyítással vagy rehabilitációval, egészséges táplálkozással stb.)
  2. Törődj a gyerekekkel! – 14 év alatti gyerekek támogatása, fejlesztése vagy oktatása (például tehetséggondozás, képzés, hátrányos helyzetű közösségek aktív segítése, szabadidő-eltöltési lehetőségek biztosítása, szociális munka, gyógyítás és fejlesztés stb.)
  3. Törődj a környezettel! – Környezetvédelem, környezettudatosságra nevelés, a „zöldtechnológiák” hétköznapi alkalmazása (például a szűkebb-tágabb lakókörnyezet védelme, környezettudatos fejlesztése és modernizálása, képzés és oktatás a természet- és környezetvédelem jegyében, a hétköznapi életterek ökotudatosabb átalakítása, városszépítő akciók stb.)
  4. Törődj a művészetekkel! – Tehetségfelfedezés és -gondozás, a különféle művészeti tevékenységek népszerűsítése, oktatása amatőr vagy profi szinten (például tanfolyamok, foglalkozások a legkülönfélébb művészeti ágakban, hátrányos helyzetű közösségek segítése, megszólítása valamilyen művészeti tevékenység által stb.)
  5. Törődj a nőkkel! – Női esélyegyenlőség, hatékonyabb női önérvényesítés, női szolidaritás (például ismeretterjesztés, oktatás, jogvédelem, médiatevékenység, szociális munka, tudományos kutatás stb.)

Az öt legjobb pályázatot egyenként 500 000 forinttal jutalmazzák. A legkreatívabb, legötletesebb pályázatot a Garnier különdíjjal jutalmazza. A különdíj egy bruttó 50 000 forint értékű Garnier termékcsomag.

A meghirdetett összeg bruttóban értendő, a pályázat nyertesei részére a hatályos jogszabályokban foglaltaknak megfelelően megállapított személyijövedelemadó-előleggel csökkentett összeg kerül kifizetésre.

Mit kell beküldeni a pályázat keretében?

  • rövid, fényképes önéletrajzot, amely tartalmazza a pályázó lakcímét, az e-mail címét és a telefonszámát
  • az eddigi tevékenységről maximum egyoldalas ismertetőt
  • maximum kétoldalas motivációs levelet, amelyben részletesen kifejti a pályázó, milyen további konkrét tevékenységekre fordítaná a nyereményt, az miként befolyásolná egy adott csoport vagy közösség eddigi működését, továbbá, hogy miben kérné a kategória szakértőjének segítségét
  • a pályázatnak tartalmaznia kell egy rövid költségvetést a nyeremény felhasználásáról.

A pályázatokat 2012. február 15-től 2012. március 30-án 17 óráig lehet benyújtani.

Bővebb információ itt

Leonardo előkészítő látogatások
megjelent: 2012. január 17, kedd

A Tempus Közalapítvány pályázatot hirdet az Európai Unió Egész életen át tartó tanulás programjának keretében a Leonardo da Vinci alprogramhoz és az LLP centralizált programjaihoz kapcsolódó bármilyen típusú pályázatot benyújtani szándékozó intézmények számára – pályázatuk megírását elősegítendő – előkészítő partnerlátogatás vagy önköltséges partnerkereső szemináriumon való részvétel támogatására. Egy intézmény vagy pályázó szervezet egy évben csak egyszer részesülhet támogatásban.

A maximálisan elnyerhető támogatás 1000 euró/kiutazó. A támogatás fedezi az útiköltségeket, és hozzájárul a külföldön való megélhetés (szállás, étkezés) költségeihez. A támogatásra a szakképzésben érintett valamennyi intézmény pályázhat.

Az előkészítő látogatás keretében legfeljebb 5 napos (4 éjszakás) külföldi tartózkodás támogatható egyszeri kiutazással.

Beadási határidők (beérkezés dátuma, amely nem azonos a postai feladás dátumával!):

  • 2012. május 31.
  • 2012. szeptember 06.
  • 2012. szeptember 27.
  • 2012. október 18
  • 2012. november 29.
  • 2013. január 04.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a 2012. február első felében történő kiutazás esetén a pályázó intézménynek előreláthatóan elő kell finanszíroznia a kiutazást a szerződéskötés folyamatának elhúzódásából adódóan.

További információk itt.

Grundtvig előkészítő látogatások
megjelent: 2012. január 17, kedd

A Grundtvig előkészítő látogatás felhasználható partnerkereső szemináriumon való részvételre vagy már ismert partnerekkel való egyszeri találkozásra a pályázat (Grundtvig Tanulási kapcsolat, Grundtvig időskorú önkéntes projekt, Grundtvig Többoldalú projekt, Grundtvig Hálózat, Grundtvig Kiegészítő tevékenységek, Transzverzális program keretében megvalósuló projekt, vagy hálózat, melynek célcsoportja nem a szakképzést nyújtó felnőttoktatáshoz tartozik) beadása előtt.

A kiutazások legalább 1, legfeljebb 5 naposak lehetnek.

A támogatás maximális összege 1000 euró. Támogatás a következő költségekre igényelhető: előkészítő látogatás esetében: utazás, megélhetés, speciális igény partnerkereső szeminárium esetében: utazás, részvételi díj, speciális igény. 2012-ben a Tempus Közalapítvány a következő adminisztratív szabályokat alkalmazza:

  1. Egy szervezettől egy kiutazó részvétele támogatható. (Kivételt képez fogyatékossággal élő résztvevő speciális igénye.)
  2. Egy szervezet számára egy naptári évben csak egy előkészítő látogatás támogatás ítélhető meg, valamint az előkészítő látogatás csak akkor támogatható, ha a szervezetnek nincs futó projektje az előkészítendő pályázattípusban.
  3. Egy projekt előkészítéséhez egyszer lehet előkészítő látogatás támogatásra pályázni.

Beérkezési határidők:

  • 2012. május 31.
  • 2012. szeptember 06.
  • 2012. szeptember 27.
  • 2012. október 18
  • 2012. november 29.
  • 2013. január 04.

További információk itt.

Comenius szakmai továbbképzés pedagógusoknak
megjelent: 2012. január 17, kedd

Az alprogram célja

A program célja az oktatók készségeinek fejlesztése, a szakmai kompetenciák javítása nemzetközi környezetben. Az akció 1-6 hetes intenzív kurzusokon vagy szakmai és módszertani továbbképzési programokon való részvételhez nyújt egyéni ösztöndíjat pedagógusoknak.

A továbbképzés helyszíne lehet:

  • 27 európai uniós tagország
  • 3 EFTA ország (Norvégia, Izland és Liechtenstein)
  • Törökország
  • Horvátország
  • Svájc

Beadási határidő

  • 2012. április 30.
  • 2012. szeptember 17.

A pályázásra jogosultak köre

Közoktatási intézményben dolgozó/közoktatási intézmény munkáját segítő szakemberek:

  • Óvodai nevelők, általános és középiskolai tanárok
  • Iskolaigazgatók, az iskolavezetés tagjai, iskolai személyzet
  • Pályaválasztási tanácsadók, szaktanácsadók, oktatási tanácsadók, tantervfejlesztők
  • Iskolával kapcsolatban álló nevelési szakemberek, kirekesztéssel fenyegetett vagyveszélyeztetett tanulókkal foglalkozó oktatók (pl. mediátorok és utcai oktatók), interkulturális oktatásban résztvevő, migráns munkavállalók és vándorló életmódúak gyermekeinek az oktatásával vagy sajátos tanulási igényű diákokkal foglalkozó oktatók.
  • Egykori és munkanélküli tanárok, akik szakmai karrierjük megszakítása után a közoktatásba visszatérnek.
  • Tanárképzésben részt vevő oktatók, akik a tanári diploma megszerzésétől számítva 2 éves tanítási tapasztalattal rendelkeznek a pályázat benyújtásakor, és nem részesültek támogatásban a Comenius szakmai továbbképzés pedagógusoknak akcióban a 2011. évi pályázati felhívás keretében.

A program keretében az alábbi tevékenységek támogathatóak:

  • Általános továbbképző kurzusokon való részvétel
  • Nyelvtanár-továbbképző kurzusokon való részvétel
  • Nyelvtanfolyamon való részvétel
  • Comenius Hálózat vagy Comenius Többoldalú együttműködési projekt vagy a Nemzeti Iroda, illetve a közoktatás terén működő európai egyesület által szervezett olyan rendezvényen való részvétel, melynek programja megfelel az akció célkitűzéseinek.
  • Szakmai konzultáció, hospitálás, illetve szakmai gyakorlat egy közoktatási intézményben vagy egy olyan szervezetnél, melynek tevékenysége fontos szerepet játszik a közoktatás területén (civil szervezetek, önkormányzatok stb.)

Nyelvtanár-továbbképzésre pályázhatnak:

  • A közoktatás területén dolgozó szakképzett nyelvtanárok
  • Nyelvtanárok módszertani alapképzésében dolgozó pedagógusok
  • Tanítók, akik a közeljövőben idegen nyelvet is tanítani szeretnének
  • Más szaktárgyat oktató pedagógusok, akik szaktárgyukat idegen nyelven tanítják
  • Szakképzett nyelvtanárok, akik megszakították szakmai pályafutásukat, de a közeljövőben ismét nyelvtanárként kívánnak dolgozni
  • Az idegennyelv-oktatás területén dolgozó pedagógiai tanácsadók

Külföldi nyelvtanfolyamra pályázhatnak:

  • Azok a pedagógusok, akik kevéssé tanított és kevéssé használt nyelvhez kapcsolódó nyelvtudásukat kívánják fejleszteni
  • Szaktárgyukat idegen nyelven oktató pedagógusok
  • Nyelvtanári átképzésben részt vevő pedagógusok
  • Általános iskolai vagy óvodai oktatásban dolgozó pedagógusok, akiknek (jelenleg vagy a jövőben) idegen nyelveket kell tanítaniuk
  • Olyan pedagógusok, akik Comenius Intézményi együttműködésben vesznek részt, és az együttműködés munkanyelvén fejleszteni szeretnék nyelvtudásukat.
  • Olyan pedagógusok, akik Comenius egyéni diákmobilitás programban mentor vagy kapcsolattartó tanárként vesznek részt és a tanulói mobilitás megvalósításához szükséges nyelvből szeretnék ismereteiket bővíteni.

A támogatás mértéke

Támogatást a tanfolyamdíjra (megpályázható a tanfolyam teljes költsége, maximum 150 euró/nap, illetve maximum 3000 euró összeghatárig), az utazási és szállásköltségre, valamint olyan más megélhetési költségek fedezésére lehet kérni, melyek a szakmai továbbképzési tevékenységgel közvetlen összefüggésben merülnek fel. A támogatás pontos összege a látogatott továbbképzés típusától, időtartamától, valamint a résztvevő tényleges utazási költségeitől függ. A támogatás nem minden esetben fedezi a külföldi tartózkodás teljes költségét.

További információk itt.

CEEPUS mobilitási pályázatok
megjelent: 2012. január 17, kedd

A hallgatói és oktatói mobilitási pályázatok beadásának határideje:

  • az őszi szemeszterre: június 15.
  • a tavaszi szemeszterre: október 31.
  • freemoverként a tavaszi szemeszterre: november 30.

A CEEPUS hálózatok közép-európai felsőoktatási intézmények között létrejött együttműködések, melyek egy-egy szűkebb vagy tágabb szakterületen hallgatói és oktatói cserék lebonyolítására kapnak támogatást a programtól. A hálózatokban részt vevő felsőoktatási intézmények a CEEPUS Bíráló Bizottság döntésének megfelelő hónapszám  (kvóta) erejéig küldhetnek és fogadhatnak hallgatókat és oktatókat egy tanévben.

A hálózatok munkáját egy nemzetközi koordinátor irányítja, mellette minden, a hálózatban részt vevő felsőoktatási intézményben működik egy helyi CEEPUS hálózati koordinátor, aki az adott intézményben/karon/tanszéken felel a hálózat szakmai munkájáért.

A 2005-től működött, illetve jelenleg is működő hálózatok, és a bennük részt vevő felsőoktatási intézmények listája elérhető a CEEPUS központi honlapján: www.ceepus.info

A 2009/2010-es tanévben működő magyar részvételű hálózatok és a magyar hálózati koordinátorok listája, valamint a számukra megítélt hónapszám letölthető:  INNEN

A 2010/2011-es tanévben működő, magyar részvételű hálózatok és a magyar hálózati koordinátorok listája, elérhetőségük valamint a számukra megítélt hónapszám letölthető: INNEN

A 2011/2012-es tanévben pályázható, magyar részvételű hálózatok és koordinátoraik listája, illetve a rendelkezésre álló hónapszámok megtekinthetőek itt.

A magyar felsőoktatási intézményekben jellemzően több CEEPUS hálózat működik, ezért az intézményekben dolgozik egy-egy, az összes hálózat működését összefogó úgynevezett intézményi koordinátor.  A magyar felsőoktatási intézmények CEEPUS intézményi koordinátorainak listája letölthető: innen.

Amennyiben a hálózatok gyakorlati működésére kíváncsi, olvassa el a Jó gyakorlatok tára menüpontot a Tempus Közalapítvány honlapján! Itt olyan sikeres hálózatokról kaphat képet, melyekben magyar felsőoktatási intézmények is komoly szerephez jutnak.

A hallgatói és oktatói mobilitásokról általában

Hallgatóként, illetve oktatóként egyéni mobilitási pályázat benyújtására az alábbi lehetőségek állnak rendelkezésre:

  1. hálózati együttműködések keretén belüli mobilitások - Hallgatói és oktatói mobilitás, valamint speciális kurzusokon való részvétel az elfogadott hálózatok keretein belül, a fogadó intézmény fogadási keretének erejéig valósítható meg. A küldő intézmény által kiírt pályázati felhívásnak megfelelően a lehetséges ösztöndíjasok kiválasztását a hálózat helyi koordinátora végzi.
  2. hálózaton kívüli, freemover mobilitások - Ha a hallgató vagy oktató a saját intézményében nem talál megfelelő CEEPUS hálózatot, akkor freemoverként lehetősége van bekapcsolódni a programba, amennyiben a hálózatok nem használták fel a rendelkezésükre álló kereteiket. Freemover pályázat beadására kizárólag a 2. szemeszterre van lehetőség.

A hallgatói és oktatói mobilitási ösztöndíj elnyerésének általános feltételei:

  • A pályázó saját állampolgárságával megegyező országba nem utazhat CEEPUS támogatással.
  • A kiutazás tanéven belül egyszer meghosszabbítható, de összesen, képzési ciklusonként nem haladhatja meg a 10 hónapot.
  • Az utazás időpontjának módosítására a küldő- és fogadóintézménnyel, valamint a fogadó ország Nemzeti CEEPUS Irodájával való egyeztetés alapján van lehetőség, de ez kizárólag az eredetileg megpályázott tanéven belül engedélyezhető.

Bővebb információ: http://www.ceepus.info

OTKA nemzetközi alapkutatások
megjelent: 2012. január 16, hétfő

Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) Bizottsága pályázatot hirdet nemzetközi együttműködésen alapuló alapkutatások támogatására. (OTKA – NN)

A pályázat célja

Nemzetközi együttműködésen alapuló, kiemelkedő eredményeket ígérő alapkutatások támogatása.

A pályázat általános feltételei

A pályázatot egyidejűleg a magyar kutatónak az OTKÁ-hoz, a külföldi társpályázó(k)nak pedig az illető ország(ok) kutatási alapjához/alapjaihoz kell beadnia. Az OTKA-hoz pályázó magyar pályázónak, a pályázat beadásának időpontjában, PhD fokozattal (oklevéllel) kell rendelkeznie és magyarországi kutatóhelyhez kell kötődnie. A pályázat csak akkor támogatható, ha a hazai pályázatot az OTKA, a külföldi pályázatot pedig a külföldi ország kutatási alapja egyidejűleg támogatja. A külföldi fél támogatási döntéséről szóló hivatalos igazolásnak az OTKA pályázat benyújtása időpontját követő 9 hónapon belül az OTKA-hoz meg kell érkeznie.

Pályázható juttatások

A pályázaton elnyert támogatás elsősorban az együttműködés és a közös kutatás költségeire vonatkozik. A kutatásban alkalmazni tervezett doktoranduszok, doktorjelölt és posztdoktorok alkalmazásának, kisebb műszerek, berendezések, kutatási segédeszközök beszerzésének, kutatási eredmények konferencián történő ismertetésének költségei is tervezhetők.

A fogadó intézményt – általános költségekre (rezsi) – a kutatási támogatási összeg 20 %-a illeti meg, amelyből 5%-ot tudományos információk beszerzésére (könyvtár, adatbázis) kell fordítania.

Az együttműködésre alapozott kutatási pályázatok javasolt futamideje 3 év, de illeszkednie kell mindkét partner pályázati rendszeréhez. A maximális támogatási idő 4 év. A megpályázható összegnek felső korlátja nincs, de a támogatási igényt célszerű összevetni az OTKA egyéb pályázataiban (K, NK) leírt szempontokkal. A megalapozatlan vagy túlzó költségterv kizáró ok.

A pályázat benyújtása

Pályázni az OTKA elektronikus pályázati felületen lehet, amely a rendszeres OTKA kutatási pályázatok kitöltési útmutatóval együtt az OTKA honlapján elérhető. A benyújtás folyamatos, a támogatott kutatások kezdete a beadást követő 6 és 18 hónap között várható. A pályázatok elbírálása évente két alkalommal történik.

A március 14-ig az EPR-ben véglegesített, és március 30-i postabélyegzővel postára adott pályázatok értékelése várhatóan május végéig megtörténik.

A szeptember 17-ig az EPR-ben véglegesített, és szeptember 28-i postabélyegzővel postára adott pályázatok értékelése várhatóan november végéig megtörténik. Az OTKA Bizottság döntésének időpontja a benyújtott pályázatok számának függvényében alakul. A döntésről a pályázók írásban kapnak értesítést.

Bővebb információ itt.

OTKA publikációs pályázat
megjelent: 2012. január 16, hétfő

Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) Bizottsága pályázatot hirdet az OTKA által támogatott kutatások eredményeinek közzétételére, valamint forrásművek kiadására

A publikációs pályázat (PUB) céljai

Az OTKA által támogatott kutatások eredményeinek közérthető ismertetése, a kiemelkedő eredményeknek tudományos közléséhez szükséges kiegészítő költségek biztosítása, valamint forrásmunkák kiadásának támogatása három pályázati kategóriában, utólagos finanszírozással.

A pályázható támogatási kategóriák

  • (PUB-I) Tudománynépszerűsítés
  • (PUB-K) Tudományos könyv megjelentetése
  • (PUB-F) Tudományos forrás kiadása

Pályázati feltételek

A támogatásra pályázni lehet kiadásra kész, szakmailag lektorált kézirattal. PUB-K, PUB-F és könyv megjelentetését célzó PUB-I típus esetén mellékelni kell

  1. az esetleges etikai akadályokat, a szerzői jogok rendezettségét is tartalmazó, részletes, a
    kéziraton alapuló szakmai lektori véleményt,
  2. az arra adott szerzői választ,
  3. a pályázó kutatóhelyi/munkahelyi vezetőjének szakmai véleményét a kiadandó műről,
  4. a könyvet megjelentető kiadó véleményét a mű kéziratáról,
  5. a mű szinopszisát,
  6. tartalomjegyzékét és
  7. a kiadó közlésre való elfogadó nyilatkozatát.

Ezen kívül ezekben a típusokban 1 millió forint alatti támogatási igénynél egy, ezen összeg felett pedig három kiadói és/vagy nyomdai árajánlatot kell a pályázathoz csatolni, amennyiben a kiadó magyar vállalkozás. Olyan hivatásszerűen működő, a tudományos könyvkiadásban jártas kiadó pályázhat könyv megjelentetésére, mely kiadványait ISBN számmal jelenteti meg. Az igazoltan teljesített számlák összegét a megjelentetés után téríti meg az OTKA.

Nem könyv kiadására pályázó PUB-I pályázat esetén árajánlat/költségkalkuláció, részletes szinopszis és tartalomjegyzék szükséges. Minden pályázati típusban nyomtatott kiadványra lehet pályázni, PUB-I pályázat esetén lehet elektronikus kiadványra is.

A megpályázható összegnek sem alsó, sem felsı korlátja nincs, de a megalapozatlan vagy túlzó költségterv kizáró ok.

A pályázat benyújtása

A pályázatot az OTKA honlapjáról nyíló pályázati felületen kell benyújtani és onnan kinyomtatni. A nyomtatott és az online benyújtott elektronikus kutatási pályázatnak egyeznie kell. A pályázat értékelése az elektronikus példány felhasználásával történik.

A március 15-ig az EPR-ben véglegesített (a pályázó által véglegesített és az intézmény által jóváhagyott) és március 31-i postabélyegzővel postára adott pályázatok értékelése várhatóan május végéig megtörténik. A szeptember 15-ig az EPR-ben véglegesített és szeptember 30-i postabélyegzővel postára adott pályázatok értékelése várhatóan november végéig megtörténik.

Bővebb információ itt.

A Balassi Intézet tanulmányi ösztöndíja
megjelent: 2012. január 16, hétfő

A Balassi Intézet Magyar Ösztöndíj Bizottság pályázatot hirdet a kétoldalú nemzetközi oktatási, tudományos és kulturális munkatervekben, valamint megállapodásokban biztosított egyetemi részképzésre, teljes képzésre, doktori képzésre, hosszú és rövid tanulmányútra, illetve nyári egyetemen való részvételre.

A pályázati felhívásokra csak magyar állampolgárok vagy Magyarországon élő, állandó letelepedési engedéllyel rendelkező külföldi állampolgárok pályázhatnak (ebben az esetben a letelepedési engedély másolatát csatolni kell).
Egyetemi tanulmányokra – egy- vagy kétszemeszteres BA vagy MA képzésre – csak az pályázhat, aki beiratkozott nappali tagozatos hallgatója valamely hazai felsőoktatási intézménynek (levelező-, esti- vagy költségtérítéses képzésben részt vevő, illetve passzivált, halasztás alatt álló hallgatók nem pályázhatnak).

Pályázásra jogosultak köre

  • alap-, mester- vagy osztatlan képzésben részt vevő hallgatók
  • diplomások (BA/BSc, MA/MSc)
  • oktatók
  • kutatók
  • tudományos szakemberek
  • művészek
  • PhD hallgatók

A pályázók végzettsége alatt a pályázás időpontjában megszerzett végzettség illetve az akkor érvényes hallgatói státusz értendő. Egyes ösztöndíjak megpályázása korhatárhoz kötött. Az életkor az ösztöndíjas út megkezdésének időpontjában elért életkort jelenti.

Pályázható ösztöndíjtípusok

A kétoldalú államközi megállapodások keretében a 2012/2013-es tanévre még az alábbi ösztöndíj-típusokra lehet pályázni:

  • teljes- és részképzés
  • teljes- és rész doktori képzés

Úticélok

Csak a pályázati felhívásban szereplő országokba, a konkrét munkatervi pontban megjelölt tevékenységekre lehet pályázni!

A pályázás módja

A pályázatokra kétféle módon kell jelentkezni:

  1. Online: a pályázati anyag feltöltése a MÖB Iroda honlapján
  2. Nyomtatott formában: a pályázati anyag beküldése postán

Pályázati határidők

  • Franciaország 6. mtp.: folyamatos
  • Franciaország 7/A, 7/B mtp. (DEA, DESS, Copernic, Co-tutelles): 2012. március 1.
  • Részképzés: 2012. március 1.
  • Doktori rész- és teljes képzés: 2012. március 1.
  • Teljes képzés: A vonatkozó pályázati felhívást előreláthatólag 2012. nyár elején teszik közzé

Bővebb információ itt

COMENIUS szakmai továbbképzés pedagógusoknak
megjelent: 2010. október 12, kedd

Az Európai Unió “Egész életen át tartó tanulás” program COMENIUS szakmai továbbképzés pedagógusoknak akciójában megvalósuló továbbképzések szervezése.

Kiíró: Európai Bizottság, Tempus Közalapítvány

Az alprogram célja

A program célja az oktatók készségeinek fejlesztése, a szakmai kompetenciák javítása nemzetközi környezetben. A Comenius szakmai továbbképzés pedagógusoknak program 1-6 hetes intenzív kurzusokon vagy szakmai és módszertani továbbképzési programokon való részvételhez nyújt egyéni ösztöndíjat pedagógusoknak.

A továbbképzések szervezői olyan intézmények, intézménycsoportok lehetnek, amelyek

  • az Egész életen át tartó tanulás program (LLP) valamely országában működnek.
  • képzési tapasztalattal rendelkeznek a közoktatás területén.
  • tapasztalattal rendelkeznek nemzetközi munkacsoportokkal való együttműködés területén.
  • rendelkeznek olyan infrastruktúrával, mely lehetővé teszi a továbbképzés lebonyolítását.

A továbbképzés típusa lehet:

  • Olyan, legalább 5 munkanapig és maximum 6 hétig tartó, a program célkitűzéseinek megfelelő kurzus, melynek témája a szervező intézmény, illetve az intézménnyel együtt dolgozó szakértők/tanácsadók szakterületéhez kapcsolódik.
  • Legalább 5 munkanapig és maximum 6 hétig tartó szakmai konzultáció, hospitálás, illetve szakmai gyakorlat egy közoktatási intézményben vagy egy olyan szervezetnél, melynek tevékenysége fontos szerepet játszik a közoktatás területén (civil szervezetek, önkormányzatok stb.)
  • Comenius Hálózat vagy Comenius Többoldalú együttműködési projekt vagy a Nemzeti Iroda, illetve a közoktatás terén működő európai egyesület által szervezett olyan rendezvényen való részvétel, melynek programja megfelel az akció célkitűzéseinek

A továbbképzés témája

A továbbképzés az LLP vagy valamely elődprogramja eredményeként került kidolgozásra.
Olyan kurzusok támogathatóak, melyek felépítése az oktatói készségek fejlesztését, tanítási technikák és módszerek továbbadását segítik elő. A kurzus tematikáját a program által támogatott célcsoportra vonatkoztatva kell elkészíteni.

A pályázat benyújtásának módja

  • A pályázatot jelen pályázati felhívás, valamint az Európai Bizottság honlapján megtalálható útmutató alapján kell elkészíteni, mely oldalon a pályázati űrlap is elérhető.
  • A pályázatokat 1 eredeti példányban (eredeti aláírás és pecsét) – az on-line kitöltést követően – postai úton a Tempus Közalapítvány postacímére kérjük eljuttatni: 1438 Budapest 70. Pf. 508.
  • Személyesen behozott pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.
  • A pályázati űrlap a felhívás részét képezi, az ott kért és megadott adatokhoz a pályázat beadása során igazodnia kell a pályázónak.

A pályázatok beküldési határideje: folyamatos, de legalább 5 hónappal a kurzus kezdete előtt.