A B.-A.-Z. Megyei Birkózó Szövetség, valamint a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) a Miskolci Egyetem Körcsarnokában 2012. április 28-án rendezte meg az U23-as szabdfogású országos bajnokságot. A 23 éven aluliak szabadfogású egyéni országos bajnokságán hallgatóink szép eredményeket értek el.
- Rögler: II. hely
- Bányi: III. hely
- Makkár: IV. hely
Gratulálunk!
fotó: Urbán Gergely
Bevíz Barnabás, a TFSE judo versenyzője V. helyezést ért el a 2012.április 28-án Pitiestiben (Románia) megrendezett Európa Kupa versenyen. A négy győzelemmel kivívott helyezése azt jelenti, hogy kvalifikálta magát a június végén Bar-ban (Montenegró) megrendezésre kerülő Ifjúsági Európa Bajnokságra.
A 73 kg súlycsoportban indul rendszerint a legtöbb versenyző, ezt tetézi az új szabály, amely alapján országonként már két versenyző indulhat a különböző versenyeken. Ennek fényében különösen értékes a megszerzett V. hely.
A Semmelweis Egyetem hallgatói idén első alaklommal vettek részt a fővárosi egyetemeknek rendezett atlétika bajnokságon. A versenyen egyetemünk a dobogó második fokára állhatott fel.
A rendező rivális ELTE-től minden versenyszámban legalább 6-8 fő indult, sokszor csak minimális atlétikus felkészültséggel. Létszámbeli fölényük a pontok összegében is megmutatkozott. Összességében a TF hallgatói többször szerepeltek a dobogó első fokán, mint az ELTE hallgatói.
Az Atlétika Tanszék gratulál a TF hallgatóinak!
A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) jégkorong csapata nyerte az idei egyetemi és főiskolás bajnokságot (MEFOB). A nyolccsapatos mezőnyt két négyes csoportra osztották, a döntőbe a két csoportgyőztes jutott, veretlenül, a harmadik helyért pedig a másodikok csaptak össze. A döntőben csapatunk és a Dunaújvárosi Főiskola csapatával mérkőzött meg, melyet simán, erőlködés nélkül nyert meg a csapat 8-2-re, így aranyéremhez jutott. A bronz a Kodolányi János Főiskoláé lett, miután 5-1-re verte az Óbudai Egyetemet.
A győztes csapat névsora és a különdíjasok:
- Hajek Márk
- Szigeti Ágnes
- Szlaby Gyöngyi
- Bedő Botond
- Fekecs Norbert
- Kerekes András
- Kökény Antal
- Tóth Adrián
- Ladányi Balázs (a döntőben nem játszott)
- Országh Martin
- Ozsváth Ádám
- Palkó Dorottya
- Sibelka Dávid,
- Sommer Tamás
Edző: Dr. Géczi Gábor
Különdíjak:
- A legjobb góllövő: Azari Zsolt (Dunaújvárosi Főiskola)
- A legponterősebb játékos: Papp Csaba (Dunaújvárosi Főiskola)
- A legjobb kapus: Mazák Viktor (Dunaújvárosi Főiskola)
- A legjobb hátvéd: Ozsváth Ádám (TF)
- A legjobb női játékos: Marjai Zsófia (Kodolányi János Főiskola)
- A legsportszerűbb csapat: ELTE
Fantasztikus siker! A TFSE újjáalakult női kosárlabda csapata a 3. helyen végzett az Amatőr NB I-es bajnokságban, miután a bronzéremért zajló párharcban – az itthoni ötpontos vereség után – Pécsett egy rendkívül izgalmas mérkőzésen 9 ponttal legyőzte a PEAC csapatát. Gratulálunk!
A csapat tagjai:
- Magyar Bianka
- Várhalmy Borbála
- Németh Alma
- Dömötör Renáta
- Szende Lilla
- Laky Dóra
- Fekete Anett
- Horváth Fanni
- Szabados Dóra
- Gróf Melinda
- Kőrösi Virág
- Czivinger Lilla
- Németh Kata
Edző: Dr. Farkas Péter
Női futsal csapatunk III. helyezést ért el a 2012-es MEFOB bajnokságon, Zágor Bernadett pedig gólkirálynői címet szerzett .
A csapat tagjai:
- Ganczer Hajnalka
- Egeresi Zsuzsanna
- Bogdán Éva
- Nagy Nikolett
- Solymos Krisztina
- Bobok Csilla
- Papp Dóra
- Bali Mariann
- Fórizs Kriszta
- Zágor Bernadett
- Gleich Barbara
- Somogyi Sára
- Vargacz Alexandra
Gratulálunk a hölgyeknek, csak így tovább!
Összefoglaló a versenyről (PDF) >>>>
Beviz Barnabás a TFSE judo versenyzője harmadik helyezést ért el a zágrábi ifjúsági Európa-Kupán március 11.-én.
A versenyen 25 ország fiataljai vettek részt, a 73kg-ban 44-en indultak. A magyar fiúk az összes súlycsoportot figyelembe véve két érmet tudtak nyerni. A júniusi montenegrói Európa-Bajnokságig további négy Európa-Kupa vár a TFSE versenyzőjére. Barnabás 15 éves, három éves korától judózik, az edzője a kezdetek óta dr. Németh Endre.
A Semmelweis Egyetem idén is részt vett a Félmaraton MEFOB Ob-n mely ebben az évben Baján került megrendezésre.
Dr. Molnár Sándor a TFSE elnöke által menedzselt és összeállított csapatok közül a női két fős váltó csapatunk (Koris Edina, Bájhóber Zsófia) az első helyen, a férfi két fős (Váraljai Vázsony, Pelsőczy Attila) és háromfős (Kovács Bálint, Molnár Ádám, Molnár Márton) csapatunk pedig a második helyen végzett. A negyedik váltónkra sem lehet panasz (Demetrovics Borbála, Györei Brigitta, Imre Orsolya), hiszen ők is csak épphogy egy másodperccel szorultak le a dobogó harmadik fokáról.
A TF nagy büszkeségére csapatunk megnyerte a legjobb egyetemi csapatnak járó kupát is melyet az Óbudai Egyetem ajánlott fel.
A TF Atlétika tanszéke és vezetése nevében gratulálunk az eredményekhez és az elkövetkező Szarvasűzők futóversenyhez további sok sikert kívánunk!
A TF BSc Testnevelő-edző szak másodéves – válogatott kerettag atléta – hallgatónknak jól sikerült a téli alapozása, melyet az egyéni csúcsához közeli eredménye is híven tükröz. Többszörös válogatottunk 50,06 méteres eredménnyel 2. helyen végzett az idei Országos Dobó Bajnokságon.
Ezzel a szerepléssel tagja az Európa Kupára kijutó utánpótlás csapatnak. A verseny március 17-18-án lesz Montenegróban.
A TFSE vezetése nevében gratulálunk Anikónak a csapatba kerüléshez és sok sikert kívánunk az Európa Kupán!
fotó: Lengyák Gy.
TFSE csapata 18 érmet szerzett a rangos nemzetközi korosztályos versenyen, ahol a három nap alatt átlagosan 1200 résztvevő mérte össze erejét. Gratulálunk a versenyzőknek és edzőiknek (Egressy János, Szájer Péter) a nagyszerű teljesítményekhez!
100 p:
- Eszter Szabo-Feltothy 2002 HUN TFSE Budapest – 01:28,80
- Anastasia Herbst 2002 GER SC Plauen – 01:33,15
- Hannah Küchler 2002 GER Potsdamer SV – 01:33,83
50 h:
- Eszter Szabo-Feltothy 2002 HUN TFSE Budapest – 00:37,72
- Celina Kühne 2002 GER Ratzeburger SV von 1862 – 00:38,24
- Anastasia Herbst 2002 GER SC Plauen – 00:38,56
50 p:
- Eszter Szabo-Feltothy 2002 HUN TFSE Budapest – 00:37,69
- Hannah Küchler 2002 GER Potsdamer SV – 00:38,40
- Anastasia Herbst 2002 GER SC Plauen – 00:38,51
100 h:
- Eszter Szabo-Feltothy 2002 HUN TFSE Budapest – 01:21,51
- Anastasia Herbst 2002 GER SC Plauen – 01:25,30
- Hannah Küchler 2002 GER Potsdamer SV – 01:27,12

200 v:
- Lilli Hartmann 2000 GER Maxi Swim-Team Hamm – 02:40,37
- Eszter Laban 2001 HUN TFSE Budapest – 02:42,98
- Giulia Röttger 2000 GER SG Schwimmen Münster – 02:46,07
200 m:
- Greta Tancsa 2000 HUN Dombovar Swimming Club – 02:57,23
- Eszter Laban 2001 HUN TFSE Budapest – 02:57,85
- Orsolya Bankövi 2000 HUN TFSE Budapest – 02:59,83
100 p:
- Julia Zsembery 2000 HUN TFSE Budapest – 01:13,06
- Orsolya Bankövi 2000 HUN TFSE Budapest – 01:13,36
- Lilli Hartmann 2000 GER Maxi Swim-Team Hamm – 01:14,25
- Eszter Laban 2001 HUN TFSE Budapest – 01:17,75
50 m:
- Emma Mohn 2000 GER SC Poseidon Berlin – 00:35,90
- Lilli Hartmann 2000 GER Maxi Swim-Team Hamm – 00:36,80
- Merle Wacker 2000 GER Berliner TSC – 00:37,66
- Marta Asciukiewicz 2000 POL Kolobrzeg EST – 00:38,31
- Georgia Pavlopoulou 2000 GRE Posidonas Ilision – 00:38,64
- Eszter Laban 2001 HUN TFSE Budapest – 00:39,14
400 g:
- Orsolya Bankövi 2000 HUN TFSE Budapest – 04:56,75
- Dora Reizinger 2000 HUN Dombovar Swimming Club – 04:58,93
- Charlotte Bohner 2000 GER Berliner TSC – 04:59,71
200 h:
- Dora Reizinger 2000 HUN Dombovar Swimming Club – 02:38,23
- Orsolya Bankövi 2000 HUN TFSE Budapest – 02:41,24
- Valeriya Egorova 2001 RUS Junost Kaliningrad – 02:43,44
100 g:
- Lilli Hartmann 2000 GER Maxi Swim-Team Hamm – 01:05,50
- Dora Reizinger 2000 HUN Dombovar Swimming Club – 01:05,62
- Orsolya Bankövi 2000 HUN TFSE Budapest – 01:06,05
50 p:
- Charlotte Bohner 2000 GER Berliner TSC – 00:31,88
- Lilli Hartmann 2000 GER Maxi Swim-Team Hamm – 00:32,09
- Hanna Rosvall 2000 SWE Ängelholms Simsällskap – 00:32,12
- Julia Zsembery 2000 HUN TFSE Budapest – 00:32,83
50 h:
- Valeriya Egorova 2001 RUS Junost Kaliningrad – 00:33,47
- Merle Wacker 2000 GER Berliner TSC – 00:33,95
- Julia Zsembery 2000 HUN TFSE Budapest – 00:34,76
200 h:
- Adel Farkas 1998 HUN TFSE Budapest – 02:24,62
- Carmen Franiczek 1998 GER DSV Jugendteam – 02:28,75
- Josephine Tesch 1999 GER SC Eintracht Berlin – 02:32,81
- Jennifer Woeller 1998 GER SwC Berlin – 02:33,60
- Natalie Kosiander 1998 NOR SSK Skjetten Svomming – 02:33,84
- Anita Botka 1999 HUN TFSE Budapest – 02:34,65
400 v:
- Sara Bacher 1998 GER DSV Jugendteam – 05:05,83
- Adel Farkas 1998 HUN TFSE Budapest – 05:05,98
- Antonia Haupt 1998 GER SG Berliner Wasserratten – 05:06,79
1500 g:
- Lena Stiefvatter 1993 GER SG Neukölln – 17:06,20
- Barbara Wasilewska 1994 POL LKS Omega Kleszczow – 17:07,84
- 3. Adel Farkas 1998 HUN TFSE Budapest – 17:40,33
100 h:
- Anna Egorova 1998 RUS Junost Kaliningrad – 01:08,12
- Adel Farkas 1998 HUN TFSE Budapest – 01:09,84
- Boglarka Felkai 1999 HUN FTC Ferencvarosi Torna Club – 01:10,16
200 p:
- Antonia Haupt 1998 GER SG Berliner Wasserratten – 02:24,46
- Adel Farkas 1998 HUN TFSE Budapest – 02:26,86
- Boglarka Felkai 1999 HUN FTC Ferencvarosi Torna Club – 02:26,90
































