embor
miez
Cím: 1123 Alkotás u. 44.
Levélcím: 1534 Pf. 69.
Telefon: (06)1-487-9200
Email: attól függ | Térkép


vissza Oldal nyomtatása

Az oldal címének elküldése





Történetünk

A kezdet az idő homályába vész. Valamikor a 60-as években Vikman bácsival kezdődik (legalábbis mi eddig jutottunk), aki 8 és 16 mm-es, elsősorban fekete-fehér filmeket készített, és a videóstúdió jelenlegi helyén működő fotólaborban dolgozott, valamint a galériából nyíló mozigépteremből vetített sport témájú filmeket a lelkes TF-es hallgatóknak a Főépület I. emeleti 42-es terembe. A vetítőnyílásokat a terem 2004-es festésekor betömték.

1979-ben megalakult az Oktatástechnikai Csoport dr. Kiss Jenő vezetése alatt. Már a kezdetektől nagy hangsúlyt kapott az önálló gyártási joggal rendelkező videóstúdió kialakítása.

Egy 1981-ből származó oktatástechnikusi munkaköri leírás már megemlíti, hogy az oktatástechnikus “besegít a képmagnó stúdió munkájába”. Szóbeli elbeszélésekből úgy tudjuk, ebben az időben még orsós videómagnókat használtak (egy Sony-t én is láttam a saját szememmel 1995-ben, de persze már nem működött), és ezekkel jártak sporteseményeket felvenni, rögzíteni. Az amatőr orsós videómagnóknak volt egy olyan rossz tulajdonsága, hogy csak a saját felvételeiket játszották vissza, azt is csak a fejcseréig. Ekkor a stúdió még a Főépület 3. emeletén lévő kis szobákban működött. A két munkatárs Arold Imre (ma is videósként dolgozik) és Szekeres László (Hajó Magazin) volt. A leltárívek tanúsága szerint 1984-ben alig 6 évvel a VHS feltalálása után a TF Videóstúdió már rendelkezett 2 db vezérelhető, közel kockapontos vágásra, kép- és 2 külön sávos hang inzertálására alkalmas professzionális videómagnóval, a hozzátartozó vezérlő egységgel együtt.

Később beszerzésre került 2 db Panasonic A2 kamera a hozzájuk tartozó rögzítőkkel együtt, mert abban az időben még külön volt a képátalakító (kamera) és a képrögzítő (recorder) egység. A videóstúdióban kezdetektől fogva elsősorban Panasonic berendezéseket használtak, amelyek remekül ellátták feladatukat, és a felhasználók is elégedettek voltak.

1991-ben ismét technikai váltás következett be. Beszereztek egy Panasonic NV-W1 VHS átíró videómagnót, amely a világ összes színes televíziós szabványát képes lejátszani, illetve felvenni, átalakítani, ezzel is segítve a TF nemzetközi kapcsolatait.

Ennél is nagyobb változás azonban, hogy a Főépület I. emeletén kialakításra került egy három szobából (felvételi, technikai és másoló) álló videóstúdió. A másoló szobában kapott helyet több száz VHS videókazetta (ma már a Könyvtár állományában vannak) és a régi gépek. A felvételi stúdióban sínrendszer készült a lámpáknak, barna körfüggöny szolgáltatta az egységes hátteret és a hangszigetelést, a megnövekedett elektromos igények miatt pedig külön nagyteljesítményű kapcsolótáblát alakítottak ki. A technikai (középső) szobában pedig létrehoztak egy akkor korszerűnek számító kétgépes SVHS videóstúdiót (a világban is abban az évben jelent meg ez a technológia!). Sajnos a VHS/SVHS technológia akkoriban még nem volt képes lassítani/gyorsítani a filmet, ezért korlátozta a sportban való felhasználás lehetőségét.

A stúdió gépállománya 2 db Panasonic MS1 SVHS kamkorderrel (kamera és recorder már egyben volt), egy Panasonic P3 háromcsöves (nagyon szép képet készítő) kamerával a hozzá tartozó kameravezérlővel, kábellel együtt, valamint egy profi SVHS dokkolható rögzítővel (AG7450) bővült. Ez utóbbit mi nem dokkolva, hanem külön válltáskában használtunk.

Sajnos ezek voltak az utolsó professzionális eszközbeszerzések a TF Videóstúdiójában.

1992-ben személyi változások is történtek. November 30-ával kilépett Talán Csaba (TV2-ben operatőr), valamint az egyik alapító, Szekeres László. A videóstúdiót a TF első rendszergazdája, Zöld Péter vette át. 1994-ben egy akkor korszerű, de már nem profi, hanem csak igényes amatőr szintű Panasonic MS4 SVHS kamkorderrel bővült a technikai háttér (szinte minden esküvői videós és vidéki TV használt ilyet). Ebben az időben több terv is született a stúdió fejlesztésére. Volt közte 3 CCD-s profi JVC SVHS-C kamkorder vásárlásának lehetősége, Panasonic MII formátumú (SONY BetaCam “ellenfele”) magnó beszerzése a gyorsítások/lassítások lehetősége miatt. A legnagyobb szabású terv a megszüntetett Országos Sportfilmstúdió átmentése volt Schnöller Geyza operatőrrel, illetve az akkor már kapható professzionális PVW sorozatú SONY BetaCam SP rendszerrel. Sajnos ezekből a fejlesztésekből semmi nem valósult meg.

1995. október végén Zöld Péter is elment a TF-ről és december 1-től Varga Ferenc lett a stúdió vezetője, akinek megfelelő videó-vágó képesítése is van. 1996. január 1-vel megalakult a Multimédia Csoport és Csende Zsolt csoportvezető több nagyszabású fejlesztést is elképzelt a videóstúdióval kapcsolatban. Elsősorban komplett digitális stúdiót kívánt létrehozni SONY Digital BetaCam, esetleg Panasonic M5, majd JVC D9 rendszerrel, azonban ezek a fejlesztések is csak az álom szintjén maradtak meg, legfeljebb az árajánlatkérésig jutottak el. Eközben a valóságban a stúdió-berendezések folyamatosan amortizálódtak, volt olyan év, hogy több hónapon keresztül nem működtek a vágóberendezések. Szerencsére professzionális eszközök lévén a később megvalósult karbantartásoknak köszönhetően még hosszú ideig megbízhatóan üzemeltek .

A 90-es évek végén több kedvezőtlen változás miatt a stúdió átkerült jelenlegi helyére, a volt fotólaborba, a Főépület I. emelet 44-45. szobájába. A stúdió felvételi helyisége megszűnt, így stúdiófelvételeket nem lehet készíteni. Tervek voltak egy hangszigetelt hangalámondó fülke kialakítására is, azonban anyagi okokból ez sem valósulhatott meg.

2000-ben a TF az akkori ISM (Ifjúsági és Sportminisztérium) NAP (Nemzeti Atlétikai Program) támogatásával nagyobb összeget kapott a stúdió fejlesztésére. Itt most nem részletezett okokból sajnos nem a professzionális változat került a stúdióba, hanem egy igényes, de amatőr szintű digitális non-lineáris vágórendszer Pinnacle DV500 editáló kártyával és Adobe Premiere vágószoftverrel, egy 3 CCD-s SONY miniDV kamkorder és egy DV videómagnó (szerintem az országban egyedül mi vettünk ilyent). Így már lehetővé vált a sportmozgások megfelelő szintű felvétele, vágása, beleértve a lassításokat, feliratozásokat, effektezéseket is. Ezzel a vágórendszerrel több sikeres sport- és egyéb oktatófilmet, referenciafilmet, reklám és PR anyagot, Tudományos Diákköri Konferenciára készült előadást és diplomadolgozatot vagy annak egy részét készítettük el.

2000-től több kisebb-nagyobb fejlesztés is megvalósult. Egy új (Yamaha) hangkeverőpultot építettek be, ezenkívül egy 10 gépes VHS másolórendszer készült el a filmek sokszorosításához. Asztali DVD felvevő, valamint a vágógéphez új számítógép, DVD író és monitorok kerültek. A stúdióvezető saját beruházásában pedig a géppark megfelelő felületű DVD-k és CD-k nyomtatására alkalmas nyomtatóval bővült, ezzel is növelve a szolgáltatások számát és színvonalát. 2001-ben a Multimédia Csoport Kommunikációs, Informatikai és Oktatástechnológiai Tanszékké alakult. Ekkor ismét Dr. Kiss Jenő lett a vezetőnk, de 2004. nyarától ez a posztot Dr. Ozsváth Károly látja el.

2005 folyamán a monitorok kivételével a régi professzionális SVHS berendezések több, mint 13 évi sikeres és rendszeres használat után selejtezésre kerültek (bár bizonyos feladatokra még ma is használhatnánk), mert javításuk gazdaságtalan lett. Ezenkívül a már 20 éve használt (!) VHS vágógépeket is leselejteztük. A technikai eszközöket figyelembe véve a videóstúdió egy megfelelően kialakított, karbantartott, megbízhatóan működő, a jelenlegi igényeknek nagyjából megfelelő stúdióvá vált. A visszajelzések alapján a TF belső munkatársai és a külsős megrendelők elégedettek a stúdió szolgáltatásaival.

Néhány éven belül elkerülhetetlen lesz nagy arányú technikai fejlesztéseket megtenni, gondolva a HD (nagyfelbontású) és a nem szalagos rögzítési technológia előtörésére, de ezeknek a fejlesztéseknek ismét a professzionális szintet kell elérnie.