Az egyéni tanulmányi rendről
Az utóbbi időben sok hallgató folyamodik kérelemmel egyéni tanulmányi rendért a TVB-hez. Ez önmagában nem jelent gondot, de sok téves elképzelés kering a köztudatban.
A jogszabályi hátteret a kari TVSZ 22.§-a biztosítja.
Ki, és milyen feltételek mellett kérheti? Az a hallgató, aki párhuzamos hallgatói jogviszonnyal rendelkezik (más szakon, esetleg karon is tanulmányokat folytat), vagy részképzésben vesz részt (pl. ERASMUS!), élsportoló, vagy rendkívüli szociális helyzetbe került hallgató is élhet a kérelemmel.
Figyelem! Fontos kitétel a megelőző két félév 4,00 feletti átlaga. Ez azt is jelenti, hogy első éves hallgató nem kérheti.
Mit is jelent tulajdonképpen az egyéni tanulmányi rend? Néhányan úgy gondolják, hogy aki ezt megkapta, az automatikusan az órák 50%-áról hiányozhat (valószínűleg egy régi TVSZ alapján). Ilyesmiről szó sincs.
Az egyéni tanulmányi rend azt jelenti, hogy a hallgatónak az engedély birtokában az összes oktatót fel kell keresnie, és egyeztetnie kell a félév elfogadásának feltételeit. Elképzelhető, hogy külön feladatok elvégzésével ki lehet váltani az órák egy részének, esetleg egészének látogatását, de az is lehet, hogy bizonyos tárgyak (pl. iskolai gyakorlatok, sítábor…) esetében erre nincs mód. Ilyenkor esetleg egy alternatív időpont, vagy más kurzusok látogatása is megoldás lehet. (Figyelem! Ha nincs közös nevező, akkor inkább ne vegyük fel a tárgyat, mert jó eséllyel megtagadják az aláírást.)
És most tessék figyelni! A fenti bekezdésben foglalt megállapodásokat, minden tantárgyra külön-külön, részletesen le kell írni, és az érintett oktatókkal alá kell íratni, majd az aláíratott egyéni tanulmányi rend (mert ezt a dokumentumot hívják annak) egy példányát le kell adni a TO-n az ügyintézőnek. Vagyis érvényes egyéni tanulmányi rendje nem akkor lesz valakinek, ha a TVB a kérelmet jóváhagyta, hanem amikor az oktatók által aláírt dokumentumok megérkeztek a TO-ra.
További fontos momentum, hogy az egyéni tanulmányi rend csak az adott szemeszter szorgalmi időszakára szól. A tárgyakhoz tartozó vizsgákat a szemeszter vizsgaidőszakán belül kell letenni, mint a többi hallgatónak.
Az ERASMUS programban résztvevő hallgatók automatikusan megkapják külföldi részképzésük idejére az engedélyt, de mindenki más esetén ez csupán adható. Vagyis a TVB-nek mérlegelési jogköre van.
Kérek minden hallgatót, a fentieket alaposan átgondolva adjon be egyéni tanulmányi rendre vonatkozó kérelmet!
Adóigazolás
Hallgató felület használata / Pénzügy
Megosztási szabályok
Ezen a fülön olyan szabályokat vehet fel egy-egy félévhez, amely alapján a rendszer az adott félévben, azoknál a befizetéseknél, ahol a megosztást az intézmény engedélyezte, és amelyekről számlát lehet kiállítani, a kiállított számlákon a megadott százalékban, vagy a megadott összeghatárig a megosztási szabályban szereplő befizető fog szerepelni. Pl.: Ön felvesz egy olyan megosztási szabályt, hogy az a cég, amely felerészben fedezi az Ön költségtérítését, számlát is kapjon pontosan erről az összegről.
Az “Új felvétel” gombra kattintva jelenik meg a megosztási szabály rögzítését lehetővé tévő felület. Elsőként be kell állítania, hogy a szabály melyik félévre vonatkozik. Az “Érték típusa” mezőben azt adhatja meg, hogy az adott befizető az összes erre alkalmas tétel ez bizonyos százalékáról kapjon számlát (Százalékos megadás), vagy pedig egy bizonyos összeghatárig kívánja megjelölni befizetőként (Összeg megadás). A két jelölőnégyzet segítségével megadhatja, hogy kér-e az adott befizető számára számlát, és/vagy adóigazolást.
A befizető típusa mező esetében ki kell választania, hogy a felveendő befizető magánszemély (Partner) vagy jogi személy (Szervezet). Mindkét esetben, a Befizető mező melletti három pontra kattintva hívhatja be az Önhöz rendelt szervezetek, ill. partnerek listáját. A többi szükséges mezőt, az előzőek kiválasztása után a Neptun automatikusan kitölti, ezután, ha az összes adat stimmel, kattintson a “Mentés” gombra, és a megosztási szabály felvételre kerül a kiválasztott félévéhez.
Megosztási szabály törléséhez tegyen pipát a törlendő szabályok “Törlés” feliratú oszlopába, majd kattintson a “Törlés” gombra. Módosításra a sorvégi linkkel van lehetőség.
Adóigazolások kedvezményezettjei
Az “Adóigazolás kedvezményezettjei” fül arra szolgál, hogy a felhasználó itt jelezhesse, hogy egy-egy adóév tekintetében kinek a számára tart igényt adóigazolásra. Egy évhez az intézmény által megadott határidőig vehet fel kedvezményezettet, ez a határidő általában a következő év januárjának eleje tehát pl. a 2008-as befizetéseiről legkésőbb 2009. január elejéig jelezni kell, hogy kinek a részére van szüksége adóigazolásra. Új adóigazolás kedvezményezett felvételéhez kattintson az “Új kedvezményezett megadása” gombra, majd a megjelenő felugró ablakban először írja be az évet, amelyhez adóigazolást kíván felvenni, ezután az “Adóigazolások kedvezményezettje” mező mögötti három pontra kattintva a saját partnereinek listáját tekintheti meg. Itt azért nem szerepelnek a szervezetek, mint választható opció, mert költségtérítést csak magánszemély részére lehet kérni. Új kedvezményezett megadása esetén a kedvezményezettek kiválasztásakor megjelenik az adóazonosító is, amely névazonosság esetén segíti a választást.
A “Halasztást kér” jelölőnégyzetet csak akkor érdemes bepipálni, ha az adóigazoláshoz felvett partner maga a hallgató, mivel a hallgató az egyetlen olyan személy, aki megteheti, hogy tanulmányai végén kéri az adóigazolást az összes korábbi – hallgatóként eltöltött – félévére.
A felvitt kedvezményezettek módosítására is lehetőség van a “Módosítás” gombbal, illetve a sor végén található jelölőnégyzet kijelölésével, majd a “Kijelöltek törlése” gombra kattintva mód van a felvitt kedvezményezett törlésére.
Beiratkozás és tárgyfelvétel
A beiratkozás folyamata (NEPTUN)
A beiratkozás (regisztráció) az ‘Ügyintézés’ menüponton keresztül érhető el. Itt lehet a következő félévre regisztrálni, a “Beiratkozás” elnevezésű linkre kattintva. Majd a “Beiratkozási kérelmek” felületen megjelenő aktuális félév státuszának oszlopában szereplő “Új” feliratra kattintva megnyílik egy ablak, melyben szükséges nyilatkoznia arról, hogy “Aktív” vagy “Passzív” státusszal szeretne regisztrálni. A megfelelő kiválasztása után a “Nyilatkozom” gombot kell megnyomnia! (Ez a regisztráció csak akkor lehetséges, ha az ‘Információ’ menüpontban az “Időszakok” link alatt található Beiratkozási időszak! Ha nem vett fel eddig egyetlen tárgyat sem a félévre, de “Aktív” státusszal szeretne beiratkozni a képzésre, akkor a program a biztonság kedvéért rákérdez, hogy biztosan folytatja-e a beiratkozási folyamatot. A “Mégse” gomb funkciója ekkor annyit jelent, hogy a regisztráció nem történik meg, és mielőtt ezt megtenné, felveheti a tárgyait. Az “OK” gombbal pedig folytatni tudja a beiratkozás rögzítését. Természetesen, ezután is felveheti a tárgyait.)
Tárgyfelvétel folyamata (tárgyjelentkezés, kurzusjelentkezés)
Ehhez a ‘Tárgyak’ menüpontban kell kiválasztani a ‘Tárgyfelvétel’ linket.
1. Tárgylista megjelenítése: A megfelelő félév (2008/09/1) és a mintatanterv kiválasztása után a “Tárgytípus”-nál a “Mintatanterv tárgyai” opció választása esetén jelennek meg a kötelező és a kötelezően választható tárgyak. Az “Egyéb szabadon választható tárgyak” opció abban az esetben használható, ha az adott intézmény a szabadon választható tárgyait külön, a mintatanterveken kívül kezeli. Amennyiben ebben a listában nem talál tárgyat, akkor az csak annyit jelent, hogy intézménye a szabadon választható tárgyakat is beépítette a mintatantervekbe, így ekkor ennél a kérdésnél mindenképpen az “Mintatanterv tárgyai” opciót válassza! A “Csak a meghirdetett tárgyak” négyzet kipipálásával biztosíthatja azt, hogy a megjelenő tárgylistában csak azok jelenjenek meg, amelyek a kiválasztott félévben meghirdetésre kerülnek. A “Tárgyak listázása” gombra kattintva megjelenik a feltételeknek megfelelően szűrt tantárgylista.
2. Megjelenítési, keresési, sorrendezési lehetőségek a tárgylistában: A lista tetején beállíthatja, hogy egy lapon hány tárgy adatait jelenítse meg a rendszer. Ha a lista csak több lapra fér ki, akkor a lista tetején található, két irányba mutató nyilakkal, illetve a leugró menü segítségével tud lapozni. A nyomtató ikonra kattintva ki tudja nyomtatni az adott lapot. Ha megtaláltja a keresett tárgyat, akkor kattintson bármelyik adatára, és ekkor egy felugró ablakban megjelennek a kiválasztott tárgy adatai.
3. Tárgy adatok / Felvehető kurzusok fül: Itt láthatja a kiválasztott tárgyhoz az adott félévben meghirdetésre került kurzusokat, és itt veheti fel a tárgyat és annak kurzusát, vagy kurzusait. A kurzuslista jobb oldalán található jelölőnégyzet segítségével tudja kiválasztani, hogy mely kurzusokat szeretné felvenni, majd alul a “Mentés” gombra kattintva tudja felvenni a tárgyat és a kurzus(oka)t. Több kurzust abban az esetben kell felvennie egy tárgyhoz, ha többféle kurzustípus (pl. elméleti és gyakorlati kurzus) is meghirdetésre került. Ebben az esetben minden kurzustípusból egyet-egyet kell felvennie. Kivétel ez alól a vizsgakurzus, amit viszont minden esetben magában kell felvenni, vagyis nem vehet fel egy tárgyhoz vizsgakurzust és más típusú kurzust egyszerre. Kurzusjelentkezése csak akkor lesz sikeres, ha:
- teljesítette a tárgy és a kurzus felvételéhez szükséges követelményeket,
- van még szabad hely az összes kiválasztott kurzusra (a fő/limit oszlopban a fő kisebb, mint a limit),
- az összes típusú kurzusból (pl. elmélet, gyakorlat) kijelölt egyet-egyet,
- előzetes, vagy végleges tárgyjelentkezési időszak és kurzusjelentkezési időszak van,
- még nem teljesítette a tárgyat korábban.
Ha az egyes kurzusokról szeretne további információhoz jutni, akkor a listában kattintson az adott kurzus bármely adatára, és ekkor egy újabb felugró ablakban megjelennek a kurzus adatai.
4. Tárgy leadása: Ha felvett egy tárgyat, de valamilyen oknál fogva le szeretné adni, akkor azt a ‘Tárgyak’ menü ‘Felvett tárgyak’ menüpontjában teheti meg. Ezen az oldalon láthatja azokat a tárgyakat, amelyeket az aktuális jelentkezési időszakban felvett, és itt van lehetősége kurzust változtatni, illetve leadni a tárgyait. Ha valamelyik tárgy sorában a “Tárgy leadása” linkre kattint, akkor a rendszer előbb visszakérdez, hogy tényleg le akarja-e adni az adott tárgyat, és amennyiben erre igennel válaszol, akkor kerül a tárgy leadásra, és ezzel el is tűnik a felvett tárgyak listájából. Természetesen a tárgyjelentkezéssel együtt ekkor a kurzusokra való jelentkezése is törlődik, erről visszajelzést is kap. (Tárgyat leadni előzetes, vagy végleges tárgyfelvételi, ill. kurzusjelentkezési időszakban lehetséges!)
5. Kurzusváltoztatás: Ha egy már felvett tárgyánál szeretné megváltoztatni a kurzus(oka)t, ami(k)re jelentkezett, akkor ezt úgy teheti meg, hogy rákattint a tárgy valamelyik adatára, ekkor megjelenik a “Tárgy adatok” felugró ablak. Itt a “Felvehető kurzusok” fülön, a lista utolsó oszlopában ki kell jelölnie a felvenni kívánt kurzus(oka)t és eltávolítani a kijelölést a leadandó kurzus(ok) sorából, majd a “Mentés” gombra kattintva a rendszer átjelentkezteti a kívánt kurzus(ok)ra. Az átjelentkezés megtörténtéről, illetve az esetleges hibák okairól a rendszer visszajelzést ad.
A pótbeiratkozás csak különeljárási díj ellenében lehetséges, illetve a pótlólagos tárgyfelvétel és leadás – tantárgyanként – is csak különeljárási díj ellenében lehetséges a Tanulmányi Osztály fogadó idejében.
A különeljárási díj összege: 2700 Ft













