A TE Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága szervezésében június 27-én és 28-án két workshopot tartunk, amelyen az érdeklődők Dr. Paul Edmunds, a University of New Mexico (USA) - a TE partnerintézménye - oktatójának intenzív angol nyelvi tréningjén vehetnek

Május 25-én tartotta évi rendes közgyűlését a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ), aminek keretében kitüntetéseket és díjakat adott át a honi szervezet. Györfi János, a Testnevelési Egyetem stratégiai főtanácsadója – Németh András, Köstner Vilmos, Róth Kálmán és dr.

Kecskeméten tartotta éves rendes közgyűlését a Magyar Sportújságíró Szövetség. A 2018-as Kongresszusra a kecskeméti városháza dísztermében került sor, ahová Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár mellett Dr. Kulcsár Krisztián MOB elnök és a

A XVI. Kerületi Kézilabda MSE diákjai múlt hétfőn egy keceli kézilabda-tornáról tartottak hazafelé, amikor az M0-s autópályán Pécel közelében kigyulladt az őket szállító busz. A 9-14 éves fiataloknak csupán néhány percük volt a kimenekülésre, sokuknak még

Három évvel ezelőtt vezettük be a magyar nyelvi tantárgy mellett a „Hungarian Culture” tanulmányokat a különböző országokból érkező hallgatóknak. Ezt azért tettük, hogy mélyebb ismereteket szerezhessenek Magyarországról.

Tavaly decemberben nagy sikert aratott a Testnevelési Egyetemen a dr. Kis Jenő emlékére megrendezett konferencia – amelyet most újból „átélhetnek” a résztvevők, sőt azok is, akik nem voltak jelen az eseményen. Prof. dr. Hamar Pál szerkesztésében elkészült a

Az atlétika tanszék évek óta nagy figyelmet fordít a hallgatók versenyrendezési képességének kibontakoztatására. Ennek a programnak egyik eleme a hallgatók elméleti és gyakorlati felkészítése a kölyök atlétikaversenyre, aminek csúcspontját egy-egy viadal

A nagysikerű vizes világbajnokság után újabb nemzetközi megmérettetés házigazdája lesz Magyarország. Június 16-án kerül megrendezésre a FINA nyíltvízi világkupa sorozatának hazai fordulója Balatonfüreden, ahol ismét elengedhetetlen lesz az önkéntesek munkája a

Megjelent Tánczos Zoltán Fitnesz és személyi edzés című könyve, mely a Testnevelési Egyetem oktatási segédlete is és a korszerű fitneszgépek és eszközök használatának teljes körű, részletes leírását tárgyalja. A szakszerű felhasználási útmutatás és

Negyedszer is bajnoki címet szereztek a TFSE női kosárlabdázói, miután a Testnevelési Egyetem rendezésében, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új sportcsarnokában rendezett MEFOB Döntőn megvédte címét a gárda, miközben a fiúk egy körbeverést követően negyedikek

Tavaly óriási sikert aratott a Magyar Kézilabdázás Napja a Hősök terén, s a Magyar Kézilabda-szövetség az idén is megrendezte a női Bajnokok Ligája négyes döntőjének kísérőprogramjaként az eseményt. Nos, ezúttal is parádés hangulatban zajlott a MKN még múlt

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) nemzetközi edzőképző központja szerdán kiosztotta az európai szövetség (EHF) mesteredzői diplomáit a képzést elvégző húsz szakembernek, köztük Elek Gábornak és Danyi Gábornak. Az eseményen Mocsai Lajos a TE rektora

Rangos elismerésben részesült dr. Takács Ferenc, a Társadalomtudományi Tanszék neves professor emeritusa: a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Fair Play Bizottsága a Fair Play Művészet-Tudomány kategóriában Trófea kitüntetést adományozott neki! A május 14-iki

Ebben az esztendőben is megrendezzük a TF Napokat, a Testnevelési Fesztivált, amely hétfőn a nulladik nappal már meg is kezdődött. Aki esetleg nem tudja a pontos programot, most elolvashatja néhány fontos információval egyetemben.

Május 12-én ötödik alkalommal került megrendezésre az Egyetemi-Főiskolai Dolgozók Sport Kupája az ELTE-én. Idén is hat sportágban versenyezhettek a Budapestről, Pécsről, Győrből, Szombathelyről, Gödöllőről, Egerből és Miskolcról érkezett kollegák, 16

Hétfőn a mínusz egyedik nappal elkezdődött a 2018-as Testnevelési Fesztivál, vagyis a TE-napok. Nyitásként dr. Genzwein Ferenccel beszélgethettek kötetlenül a hallgatók, kancellár úr egyebek mellett vállalkozási és sportvezetői tapasztalatairól,

Jelentős elismerésben részesül dr. Koller Ákos, a Testnevelési Egyetem professzora. Május 24-én a New York-i Orvosi Egyetemen átveheti a világhírű professzor, Gabor Kaley, illetve felesége, Harriette által alapított díjat, amelyet minden évben egy-egy

Vasárnaptól, május 13-15. között a Testnevelési Egyetem és az NKE közösen rendezik meg a Kosárlabda MEFOB Döntőt, Magyarország legnagyobb egyetemi sport rendezvényét. A finálé helyszíne az Nemzeti Közszolgálati Egyetem új sportközpontja a Ludovika téren,

A nagysikerű vizes világbajnokság után újabb nemzetközi megmérettetés házigazdája lesz Magyarország. Június 16-án kerül megrendezésre a FINA nyíltvízi világkupa sorozatának hazai fordulója Balatonfüreden, ahol ismét elengedhetetlen lesz az önkéntesek munkája a

A II. Nemzetközi Sportinnovációs Konferencia társrendezvényeként megtartott ünnepség keretében átadták a Testnevelési Egyetem (TE) által életre hívott Németh Ferenc-fotópályázat győztesének járó plakettet. A három kategória, köztük a 21 éven aluliak számára kiírt

ARCHÍVUM