Tizenkét év elteltével újraindul a szakedzői képzés a Testnevelési Egyetemen. Népszerűségéről mindent elmond, hogy számos világ- és/vagy Európa bajnok sportolónk jelentkezett, s nyert felvételt a képzésre – no meg akadnak közöttük olimpiai bajnokok is, mint

Az indianapolisi ifjúsági úszó-világbajnokságon a magyar válogatott öt arany-, nyolc ezüst- és három bronzérmet nyert, ezzel az éremtáblázaton a negyedik helyen végzett. Ez a csodálatos szereplés minden előzetes várakozást felülmúlt. Ha csak az olimpiai

Először úszott Universiadén a Testnevelési Egyetem hallgatója, Verrasztó Evelyn. A 28 éves úszó az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában mesélt élményeiről, úszásairól és tanulmányairól. Hallgatók egymás között a stúdióban. 

A Sporttudományok Doktori Iskola pályázatot ír ki doktoranduszok és doktorjelöltek részére publikálási költségek finanszírozására.

A Sporttudományok Doktori Iskola pályázatot ír ki állami ösztöndíjas és önköltséges hallgatók részére nemzetközi szintű doktori kutatásokhoz szükséges eszközök és szolgáltatások beszerzésének támogatására.

Hétfőn a hagyománynak megfelelően a MOM Kulturális Központban rendezte meg tanévnyitó ünnepségét a Testnevelési Egyetem, vagyis hivatalosan is elkezdődött a 2017-2018-as tanév, ebben a szemeszterben mintegy 2100 tanulóval! 651 új hallgató nyert felvételt

2017. augusztus 28-án, hétfőn 13:30-kor a Testnevelési Egyetem megtartotta ünnepélyes tanévnyitóját, amely egyben a Szenátus ülése is volt, ahol a hagyományoknak megfelelően sor került az egyetemi kitüntetések, címek átadására. Az eseménynek a MOM Kulturális Központ

Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem (TE, korábbi nevén TF) rektora, valamint Marczinka Zoltán, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) sportigazgatója együttműködési megállapodást írt alá az intézmény tanévnyitó ünnepségén hétfőn.

Tizenkét év kihagyást követően hétfőn végre újra nappali tagozatos edzőjelöltek léptek be a Testnevelési Egyetem kapuján. Ennek a magyar sport és az egyetem számára is örömteli eseménynek aprópóján jelent meg egy nagyobb lélegzetű írás a Nemzeti Sport

Tizenkét év kihagyást követően hétfőn végre újra nappali tagozatos edzőjelöltek léptek be a Testnevelési Egyetem kapuján. Ennek a magyar sport és az egyetem számára is örömteli eseménynek aprópóján jelent meg egy nagyobb lélegzetű írás a Nemzeti Sport

A vívócsarnok továbbra is a magyar sikerektől hangos a 29. nyári Universiade. Csütürtükün már az ötödik magyar érem született meg, miután a férfi párbajtőr csapat ezüstérmes lett. 

Tisztelt Hallgatók! A 2017/2018. tanév I. félévével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk Önöket. A félév kezdete: 2017. szeptember 1., a félév vége: 2018. január 31.

Időpont: 2017. szeptember 23-24. (szombat, vasárnap)

Interjú. Ahogy írtuk: kiemelkedő munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Koller Ákos, a Testnevelési Egyetem Természettudományi Intézetének professzora, az egyetem Tudományos Tanácsának elnöke, a Magyar

A Tajpei 29. Nyári Universiade 3. versenynapján Gyurta Gergely legnagyobb versenytársai az olasz Paltinieri, a budapesti vizes vb aranyérmese és a vb-ezüstérmes ukrán Romanchuk voltak 1500 méteres gyorsúszásban. Nagy verseny volt!

A vívók változatlanul magasan tartják a zászlót, Szatmári András (BGE) győzelmét követően kedden egy arany és egy ezüstérmet ünnepelhetett a magyar delegáció a Taipeiben zajló 29. nyári Universiadén.

Július végén ért véget a 17. vizes világbajnokság, majd augusztus 20-án a masters-világbajnokság is befejeződött. Az eseményről a FINA (Nemzetközi Úszó-szövetség) elnöke úgy nyilatkozott, hogy minden idők legjobbja volt. Ezt az elismerést a Testnevelési

A Testnevelési Egyetem hallgatói, Böczögő Dorina és Al-Salty Dália képviseli a magyar női tornát Tajvanon, a 29. Nyári Universiadén, ahol Al-Salty egyéni összetettben kvalifikálta magát a fináléba, szerenként pedig több előkelő pozíciót is szereztek Böczögőék.

Újabb kihívást talált életében Ritter Árpád. Korábbi kiváló szabadfogású birkózónk felvételt nyert a Testnevelési Egyetem szakedzői képzésére. Persze nem a nulláról indul, elvégre kétszeres Európa-bajnok, háromszoros olimpikon sportolóról beszélünk, aki

Egy hónappal azután, hogy a lipcsei vívó-világbajnokságon megnyerte a férfi kard egyénit, Szatmári Andrást tegnap a tajpeji Universiadén is megkoronázták.

ARCHÍVUM