Mély fájdalommal és megrendüléssel értesítjük, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, és megbecsült oktatónk, Prof. Dr. Szécsényi József egyetemi tanár, a Testnevelési Egyetem professor emeritusa, életének 86. évében 2017. március 19-én visszaadta lelkét a

Az MLSZ Budapesti Igazgatósága és a MEFS közös kiírásában immáron negyedik alkalommal szervezett Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság minden eddiginél több érdeklődőt vonzott, melynek döntőjére április 5-én kerül sor, ahol egyetemünk csapatáért is szoríthatunk.

Szerdán immár ötvenedik alkalommal adták át a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat, amelyet ezúttal a BVSC-Zugló országos bajnokságon, illetve az Európa-bajnokságon remeklő vívói vehettek át.

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) szervezésében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Tudományos Akadémia fővédnökségével 2017. március 23-án Győrben a Széchenyi István Egyetemen megkezdődnek a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri

A kormány idén nyártól újjáéleszti a vándortábor-programokat, ennek keretében július és augusztus között gyalogos- és vízivándor-táborokat indítanak felső tagozatos, illetve középiskolás diákok számára. A nagyszerű kezdeményezésben a Testnevelési Egyetem

A 2017. március 28-án kezdődött szombathelyi U23-as Európa-bajnokság második napján Tóth Bendegúz, egyetemünk I. évfolyamos, nappali tagozatos hallgatója, a szabadfogás 86 kg-os súlycsoportjában ezüstérmet szerzett.

„Most már nem nyomom túl keményen, legyetek türelemmel”, üzente még február elején a Franciaországban várakozó barátainak Fa Nándor, 900 mérföldre a céltól. Most is érdemes türelmesen várni, mert hamarosan a TF-re érkezik a világhírű vitorlázó.

Terjedelmes interjút készített a sportág nemzetközi magazinja, a SynchroNice Gulyás Erikával, a magyar szinkronkorcsolya-válogatott vezetőedzőjével, a Testnevelési Egyetem Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutató Központ munkatársával.

A Művészetek Palotája (MÜPA) és a Testnevelési Egyetem Klebelsberg Kuno Szakkollégiuma közötti együttműködési megállapodásnak köszönhetően a MÜPA többek között kedvezményes jegyekkel emeli a szakkollégiumok minőségét.

A TEDxDanubia 2017 Müpa konferenciára 100 felsőoktatásban tanuló diák nyerhet ingyenes részvételt a Müpa jóvoltából. Az alábbiakban megadott feltételek szerint regisztráló, felsőoktatásban tanuló diákok közül a rendezvény szervezője, a TEDxDanubia 100 főt sorsol ki, akik

A Testnevelési Egyetem és a TFSE szeretné, ha az egyetemen végzett kézilabdaedzők, szakedzők szorosabban kötődnének az egyetemhez és rendszeresen visszatérnének egy-egy szakmai beszélgetésre, találkozóra.

Az elmúlt héten az Erasmus Mobility Teaching Program keretén belül 5 napot Kolozsvárott töltöttem az egyetem Sport Fakultásán.

A Testnevelési Egyetem 2017. március 13. és 17. között egy amerikai partnerintézmény a Slippery Rock University (SRU) vendégoktatóját fogadta. Dr. Joanne Leight az itt töltött idő alatt három különböző rekreáció, illetve testnevelő szakos csoportnak tartott

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) március 25-én Emlékülés keretében ünnepelte alapításának 110. évfordulóját. Az eseményen számos elismerés került átadásra.

A közelmúltban Györfi János, egyetemünk stratégiai főtanácsadója, kézilabda mesteredző vette át a TFSE kézilabda-szakosztály stratégiai irányítását, ennek kapcsán beszélgettünk a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) elnökségében is dolgozó szakemberrel.

Aktív szerepet kíván vállalni a megye, a megyei jogú város Salgótarján és a határon túli területek magyar lakosságának felzárkóztatásában a Testnevelési Egyetem – mondta el a TF rektora, Mocsai Lajos, miután március 22-én látogatást tett Salgótarjánban dr.

Megjelent a Klebelsberg Kuno Szakkollégium lapja, a TF Mag 2017. márciusi száma.

Vasárnap a budapesti Tüskecsarnokban rendezték meg a három a három elleni, Decathlon B33 Egyetemi és Főiskolás bajnokság első fordulóját.

Felnőtt férfi kézilabda-csapatunk vasárnap a 3. helyezett PLER-Budapest II csapatát fogadta a Kerék utcában. Mivel legutóbb, egy héttel ezelőtt a fiúk idegenben legyőzték a második helyen álló Salgótarjánt, így hiába volt sok hiányzó a TFSE-ben, magabiztosan várta a

Katus Tamás hatszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok aerobikos, számos hobbija van, a sport az élete. Ezt a szemléletet próbálja átadni tanítványainak, hallgatóinak a Torna, RG, Tánc és Aerobik Tanszék 45 esztendős adjunktusa – ezúttal vele beszélgettünk.

ARCHÍVUM