Szenzációs hangulat, vidám arcok, no meg sport, sport és sport – röviden így foglalható össze a 18. Budapesti Nagy Sportágválasztó, amelyre több mint húszezren látogattak ki a hétvégén, köztük egyetemünk sátránál a rekreációs szakos hallgatóink.

Pályázati felhívás felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek kutatócsoportjai között megvalósuló tudományos együttműködés elősegítésére.

A program célja a tudományos együttműködés elősegítése magyar és német felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek

Kedves hallgatók, megjelent a Sportmenedzsment tankönyv legfrissebb kiadása, Dr. Sterbenz Tamás és Dr. Géczi Gábor szerkesztésében. Megvásárolható a D-épület 121 irodában, hétfőtől csütörtökig 10-12 óra között.

Dr. Neszmélyi Emil, ügyvéd, 2016. május 20-án, magyar idő szerint hajnal négy órakor ért fel a Mount Everest csúcsára, ahol különleges meglepetést készített elő egyetemünk számára, ugyanis eljuttatta az TF zászlaját a 8848 méter magas csúcsra.

Május 15-én, pontban éjfélkor, több mint 150 elszánt terepfutó állt Szentendrén a Lázár Cár téren, az Ultra Trail Hungary 115 km-es távjának rajtjánál. Köztük volt Török Bence, MA Testnevelő-gyógytestnevelő  szakos hallgatónk, a TFSE Judo szakosztály tagja.

Szerda ebédszünetben rendezte a Magyar Testnevelési Egyetem Támogató Köre Alapítvány azt a megemlékezést a Kistanács teremben, amelyen az egyetem munkatársaival együtt köszöntötte Dr. Istvánfi Csaba rector emeritus tanár  urat, a TF volt rektorát, 80-ik

A TF Fesztivál keretén belül került sor a találkozóra. A meccset eredetileg a Csörsz pályán játszották volna, de a kezdés tervezett időpontjában szakadni kezdett az eső, így a D-terembe kényszerültünk.

Címvédés, MVP, All Star, bronzérem. A Testnevelési Egyetem kosárlabda csapatai kiváló eredményekkel zárták a 2015-16-os Magyar Egyetemi és Főiskolai Bajnokságot.

2016. április 29-én a Testnevelési Egyetem Tanácstermében, a Magyar Sporttudományi Társaság támogatásával, „A mindennapos testnevelés az elméletben és a gyakorlatban” címmel konferenciát rendezett a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Tudományos Bizottság

A Testnevelési Egyetem közösen az Országos Vérellátó Szolgálattal május 10-én véradást szervezett. A nemes célú esemény iránt nagy volt az érdeklődés, hallgatók és munkatársak folyamatosan érkeztek, hogy vért adjanak.

Budapest Főváros Önkormányzata pályázati felhívást tesz közzé a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok számára.

A pályázat célja:

  1. A fővárosi tanulóifjúság ösztönzése a szellemi és fizikai képességek folyamatos fejlesztésére, a tanulás

Negyedik alkalommal rendezték meg a  budapesti Műegyetem rakparton a Dunai Regatta evezős és amatőr sárkányhajó versenyt. A csapatok a Duna legszebb fővárosi szakaszán mérték össze erejüket, az evezősöknek 2000 métert, a sárkányhajók legénységének több mint

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) Mozdulj Rá! kampányának első kiemelt rendezvénye, a Hősök terén 2016. május 5-én 10.00 és 18.00 között került megrendezésre. A kampány célja, hogy felhívja a rendszeres sportolás fontosságára a figyelmet.

A Testnevelési Egyetem adott otthont a Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferencia rendezvénynek, mely 2016. április 28-30. között került megrendezésre. Európa több országából – Dánia, Szlovákia, Szlovénia, Románia –, illetve Oroszországból is érkeztek

A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj a Kormány által alapított ösztöndíj-program, melynek célja a magyarországi felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező sportolók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt esélyesek arra, hogy

2016 május 3-án ünnepelte 80. születésnapját Istvánfi Csaba a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének elnöke, kiváló testnevelő tanár, nemzetközileg elismert kosaras szakedző, a pszichológia tudományok kandidátusa, edzéselméleti és módszertani

Dr. Tóth Ákos, az Úszás és Vízi Sportok Tanszék nyugalmazott tanszékvezetője, 2016. május 3-án egy amerikai küldöttséggel meglátogatta az épülő Dagály uszodát, amely fő helyszíne lesz a 2017-es vizes világbajnokságnak.

1875-ben május 6-án rendezte a Magyar Athletikai Club a kontinens első szabadtéri sportversenyét Budapesten. Ennek emlékére a kormány 2000. május 2-án hozott határozata alapján minden évben május 6-án tartják a Magyar Sport Napját. Idén a Pesti Vigadóban

Kedves egyetemi polgár!

Sok szeretettel meghívunk a TE Karrier Iroda és Tehetséggondozási Központ 2016-os állásbörzéjére, amely a Testnevelési Fesztivál első napján, május 11-én 12.00-től 16.00 óráig tart. A kiállítókról a jövő hét elején kiküldésre kerül egy

A MOB székházában mutatták be kedden dr. Radák Zsolt, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának új szakkönyvét, az Edzésélettant. „Hiánypótló volt ez a könyv, ugyanis integrálja azokat a sporttudományi értékeket, amelyek a legújabb kutatások eredményei” –

ARCHÍVUM