Fájó szívvel értesültünk a hírről, hogy 2015. október 12-én reggel elhunyt Dobozy László, Laci bácsi. Szép csendben, fájdalom nélkül aludt el, viszont bennünk nagy fájdalmat, mély űrt hagyott maga után.

Elhunyt Dobozy László

Olyan példát mutatott nekünk, olyan értékrendet

A Testnevelési Egyetem Klebelsberg Kuno Szakkollégiumnak két tagja képviselhetett minket szeptember 19-28.  között egy nemzetközi képzésen, amely az Erasmus+ keretein belül valósulhatott meg Barcelonában és annak környékén.

Szakkollégiumunk tagjai Spanyolországban

A képzés célja, hogy segítsen olyan

A TAFISA elnöksége Földesiné Szabó Gyöngyinek ítélte oda az idei Jürgen Palm díjat a nemzetközi Sport for All mozgalomban betöltött kiemelkedő szerepéért és a területen végzett elkötelezett munkásságáért. A díjat Wolfgang Baumann, a TAFISA főtitkára és

A 21-én szerdán 12-re érkezőket (a TF vezetőségét, tanárait és hallgatóit) ünneplőbe öltözött hallgatók fogadták a MOM Kulturális Központ színháztermének bejáratánál.  A TF-en történt tűzeset miatt, a megszokott helyszín helyett (Aula) kényszerültünk arra,

"Ma hajnalban, valamivel öt óra előtt tűz ütött ki a Testnevelési Egyetem Atlétika csarnokában. A Tűzoltóság, a Katasztrófa védelem nagy erőkkel vonult a helyszínre, hogy próbálják megmenteni a létesítményt és a közvetlen szomszédságában lévő irodaházat…"  Később: "Az

Helyszín és időpontváltozás! Az egyetemen történt tűzeset miatt az október 21-i ünnepség helyszíne és kezdési időpontja megváltozott.Az új helyszín: MOM Kulturális Központ, Színházterem (Csörsz utca 18.). A 680 fős színháztermet a Hegyvidéki Önkormányzat

Együttműködési megállapodás a MÜPA-valEgyüttműködési megállapodást írt alá a Művészetek Palotája (MÜPA) és a Testnevelési Egyetem Klebelsberg Kuno Szakkollégiuma 2015. október 7-én. A dokumentumot Káel Csaba, a MÜPA vezérigazgatója és Prof. Dr. Koller Ákos, a Szakkollégium vezetője látta el

Tisztelt hallgatók, tisztelt munkatársak, kedves kollégák!

A Testnevelési Egyetemen történt tűzeset következtében Mocsai Lajos rektor úr és Genzwein Ferenc kancellár úr a szolgáltatások biztonságos helyreállítása miatt 2015. október 16. péntekre rendkívüli oktatási és

Tisztelt hallgatók, tisztelt munkatársak, kedves kollégák!

A Testnevelési Egyetemen történt hajnali tűzeset következtében Mocsai Lajos rektor úr és Genzwein Ferenc kancellár úr a szolgáltatások biztonságos helyreállítása miatt 2015. október 16. péntekre

Értesítünk mindenkit, hogy ebben az évben november 27-én kerül megrendezésre a Testnevelési Egyetemen a Házi Tudományos Diákköri Konferencia a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvény keretén belül.

Az absztraktokat 2015. november 9. (hétfő) 12.00-iglehet

Múlt, jelen és jövő – a sporttudományról és művelőiről.

A pályázat célja

A Testnevelési Egyetem a Magyar Tudomány Napja alkalmából szeretné a sporttudományok területén olyan rövid tanulmányok, értekezések, innovatív javaslatok megírására felhívni a BSc képzésben

2015. október 6-i keltezéssel Prof. Dr. h.c. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora - Prof. Berkes István, Prof. Tihanyi József (az OTDT Testnevelési- és Sportszakmai Szekció elnöke) és Prof. Koller Ákos tudományos rektorhelyettes javaslatára - Dr.

2015. október 8-9-én Egerben került megrendezésre a 64. Sportszakos Hallgatók Sporttalálkozója, melyen a Testnevelési Egyetem idén 41 sportolóval képviseltette magát. A rendezvény jellegzetessége, hogy évente változik a sportági program, idén öt sportágban (atlétika,

Egyetemünk munkatársa, Kovács Ágnes újabb amerikai elismerésben részesült: beválasztották az Arizona State University halhatatlanjai közé. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónő 2001 és 2005 között volt az egyetemi úszócsapat tagja.

Kovács Ágnes, akit

Benczenleitner Ottó, az Atlétika Tanszék docense a Nizzában megrendezett Senior Európa Játékokon (European Masters Games) diszkoszvetésben első helyezést ért el. Gratulálunk!

Benczenleitner Ottó aranyérmes

Tájékoztatjuk az érintetteket, hogy a 2015. július 19-én megrendezett diplomaosztó ünnepségről készített felvételt tartalmazó DVD-t átvehetik a Tanulmányi Hivatalban, minden volt hallgató az egykori ügyintézőjétől, kizárólag ügyfélfogadási időben. Kérjük, hogy az igényt

A Magyar Sporttudományi Társaság és a Testnevelési Egyetem tisztelettel meghív minden érdeklődőt a "Döntés és elemzés technikák felhasználása a sportági hatékonyság érdekében" című konferenciára.

A konferencia időpontja: 2015. október 15. csütörtök

A Magyar Sporttudományi Társaság immáron harmadik alkalommal országos sporttudományi konferenciát rendez fiatal (36 év alatti) szakemberek (oktatók, PhD hallgatók, fiatal kutatók, nemzetközi sporttudományi projektben résztvevők vagy azt kezdeményezők)

Az idő megkegyelmezett nekünk október 6-án. Bár borús és hűvös volt, de az eső nem esett, így a D-épület előtti udvarra tervezett megemlékezésre már jóval a kezdés előtt gyülekeztek a kollégák és hallgatók. Az ünneplőbe öltözött I. évesek nyakában ott

A tavalyihoz hasonlóan idén is dupla mérkőzéssel kezdte meg a 2015/16-os szezont női és férfi csapatunk. Mind a két csapatnál történtek változások a nyár folyamán edzőfronton, a lányokat idén Boros Zoltán vezeti, aki tavaly már másodedzőként is a csapatot

ARCHÍVUM