Megjelent a Klebelsberg Kuno Szakkollégium lapja, a TF Mag karácsonyi különszáma, benne fényképes beszámoló a kollégium karácsonyi rendezvényéről.

Töltsd le, olvasd, terjeszd! >>>

A TF közössége 18-án, csütörtökön, összdolgozói értekezlet keretében találkozott először hivatali minőségében a frissen kinevezett rektorral, Mocsai Lajossal.

ANB csapatunk Győrbe indult a bajnokság második felének első mérkőzésére.

Az odavágón nyertünk 96:46-ra, de megpróbáltunk teljesen új kihívásként nekivágni az új találkozónak. Az előző heti 100 pontos meccsek után nagy változást érezhettünk, hiszen az

A Doktoranduszok Országos Szövetsége örömmel értesíti a doktoranduszokat, doktorjelölteket és mesterszakos hallgatókat, hogy 2015-ben is megrendezi hagyományos Tavaszi Szél elnevezésű konferenciáját.

A konferencia helyszíne: Eszterházy Károly Főiskola (Eger),

2014 szeptemberétől kezdve mindennapos megszokott látvány egy fiatalember egy kutyával a TF-en. Ő Fóris Norbert, a sportszervező szak I. éves hallgatója, a kutya pedig vakvezető társa, Luna.

Az elválaszthatatlan páros

Norbi 1993-ban ikergyerekként, vakon született Miskolcon. Hosszabb

Jelentkezési határidő: 2015. január 16.

A Testnevelési Egyetem a 2015. március 1-től kezdődő félévre felvételt hirdet az alábbi programokban – önköltséges – tanulmányokra.Programok:

  1. Edzés és adaptáció. Programvezető: dr. Pavlik Gábor professzor emeritus.
  2. Testedzés,

Tollaslabda, úszás, pétanque, darts, aquafitnesz, jóga, néptánc, zumba, aerobik, és sok más, időskorban is biztonsággal, élvezettel végezhető mozgásformát próbálhattak ki az érdeklődők december 13-án egyetemünk egész napos, ingyenes rendezvényén.

Sosem késő elkezdeni!

A

Baráti légkörben zajlott le a belgrádi Nikola Tesla Egyetem Sport Kara delegációjának december 9-i látogatása. Ez egy fiatal, nemrég alakult, nagyon ambiciózus intézmény.

Szerb delegáció a TF-en

Először - még júniusban - a Sportszaknyelvi Lektorátust keresték meg emailben a

Tájékoztatjuk a hallgatókat, hogy a 2015. évi konferenciákra az előadás kivonatok beküldő felülete már elérhető. A 2015. évi XXXII. Országos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi szekciójában az absztrakt feltöltésének határideje: 2015. január 7.

A Litván Sport Egyetem 2. tudományos konferenciáját, és az International Society for the Social Sciences of Sport 6. konferenciáját együtt rendezték december 4. és 6. között Kaunasban. Az eseményen Földesiné dr. Szabó Gyöngyi professor emerita plenáris, míg dr.

A két évvel ezelőtti akció mintájára, intézményünk Társadalomtudományi Tanszéke ismét segíti azt a kezdeményezést, amely rászoruló családoknak nyújt segítséget.

A Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom (HEGYEM) elsősorban a halmozottan hátrányos

Az újrakezdés utáni 25. Judo MEFOB rekord létszámú nevezőt hozott, 17 egyetemről és főiskoláról 173 versenyző nevezett a 2014. november 30-án lezajlott küzdelmekre.

TF sikerek a judo MEFOB-on

A rekord létszám ellenére nagyobb sérülés nélkül sikerült megúszni a versenyt, ami a

A Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (MEFS) hagyományos év végi díjátadó ünnepségén, ahol a 2014-es évben elért eredmények alapján a legsikeresebb sportolókat és felsőoktatási intézményeket jutalmazták, a Testnevelési Egyetem különdíjat kapott. A

A Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam (NET) ünnepélyes diplomaosztójára 2014. december 2-án került sor a Testnevelési Egyetem főépületének dísztermében.

NET diplomaosztó 2014. ősz

Az ünnepségen 19 hallgató vehette át oklevelét kosárlabda, ökölvívás, vívás, úszás, súlyemelés, cselgáncs, birkózás és

Nagy veszteség érte a magyar kosárlabdázást és a TF-et. Elhunyt Verbényi József, válogatott és olimpiai kerettag kosárlabdázó, kosárlabda-edző, a TF korábbi tanára.

Még 6 hét sem telt el azóta, hogy interjút készítettünk Verbényi Józseffel. Ez a beszélgetés – idős

Négy mérkőzésen 4 győzelmet aratott a héten lány kosárcsapatunk.

A hét 2 nagyarányú MEFOB-győzelem (108-50 a bajnoki címvédő Közgáz ellen, és 126-36 Veszprémben) után szombaton ANB mérkőzéssel folytatódott (127-29 a sereghajtó Tata ellen). A legnehezebb

2014 december 13-án tartja a Testnevelési Egyetem és az Országos Egészségfejlesztési Intézet közösen a Szenior Életmódváltó rendezvényt.

Szenior Életmódváltó 2014

Az esemény koordinátora a TF Rekreáció Szakcsoportja. A sportszakmai hátteret az egyetem tanárai, valamint végzős rekreáció

Negyedszer rendezte meg az immár hagyományosnak mondható konferenciáját az utanpotlassport.hu a TF aulájában.

A köszöntő beszédek egyikét dr. Bartha Csaba, intézményünk Testnevelés-elmélet és Pedagógia Tanszékének vezetője, a MOB sportigazgató-helyettese tartotta, és

A TF Bácsalmási Atlétika csarnokában szombaton a Sport XXI. Alapprogram Közép-Magyarország Régió teremversenye keretébenközel négyszáz gyerek, 47 csapat részvételével zajlott az idei év utolsó atlétika versenye.

400 gyerek a Bácsalmási Csarnokban

Az U11-es korosztályban ezúttal 22 csapat

A Global Scholarship Program 2015-2016-os ösztöndíj felhívása a Koreai Katolikus Egyetemre.

Az 1855-ben alapított magánegyetem szöuli és bucheoni campusai teljes, négy éves képzésre kínálnak ösztöndíjakat Dél-Koreában. A tanulmányi területek választhatósága

ARCHÍVUM