Az immár évek óta a Sportmenedzsment és Rekreáció Tanszék 65 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt tanszékvezetőjének emlékére megrendezett menedzserkonferencia záróeseményeként január 23-án emléktáblát avattunk a Tanszék bejáratánál. Az ünnepségen a Tanszék

Január 23-án tartotta a Magyar Sporttudományi Társaság Sportmenedzsment Szakbizottsága és Karunk Sportmenedzsment és Rekreáció Tanszéke „Eredményjelző: Magyar sport 2013” című konferenciáját. Az eseményt Karunk egykori dékánja, a Tanszék egykori vezetője,

Alább Fodor Anett harmadéves, rekreációszervezés-egészségfejlesztés szakos hallgatónk beszámolóját közöljük a budapesti műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságról.

Szórakozás, Olimpikonok, Csapatmunka, Izgalom, avagy hangolódás egy Európa-bajnoksággal.

2014. január 27-én (hétfőn) veszi kezdetét a Szenior Akadémia második féléve.

Az év első előadója Vitray Tamás lesz, előadásának címe Kapcsolatteremtés a dobozból. A program 17 órakor kezdődik, helyszíne az Új épületbeli Aula.

A félév következő előadására február

A Würzburgi Egyetem pályázatot hirdet jó német nyelvtudással rendelkező európai hallgatók számára. A két szemeszteres részképzési lehetőségről bővebb információkat az egyetem honlapján olvashatnak az érdeklődők.

Horvátországban kerül megrendezésre a 7. Nemzetközi Tudományos Kineziológiai Konferencia 2014. május 22. és 25. között. A konferencia kiírását itt találják.

Január 13-án, hétfőn a TF jégkorongcsapata a Kisstadionban fogadta az Oxford Canadians alakulatát. A nagy presztízsű brit egyetem kanadai játékosokkal teletűzdelt hokicsapata kilencnapos kontinentális európai turnén vett részt, amely keretében Párizs és München

Megjelent a 2014-2015. évi ERASMUS+ hallgatói tanulmányi és szakmai mobilitás pályázat kiírása, részletes tájékozatatással együtt. Az anyag PDF formátumban letölthető a "Nemzetközi kapcsolatok" oldal "Erasmus" blokkjából, innen.

Január 11-én délelőtt rendeztük meg ez évi Nyílt Napunkat az Új épületbeli aulában.

Több százan vettek részt a Nyílt Napon

Prof. Dr. Radák Zsolt dékán úr köszöntőjében elmondta, hogy Karunk a következő tanévben kerek évfordulót ünnepel, hiszen az lesz a 90. a TF történetében. Kiemelte, hogy

Tájékoztjuk az érdeklődőket, hogy Hamidreza Mirsafian doktorjelölt PhD dolgozatának nyilvános tudományos vitája 2014. január 27-én 10.00 órakor lesz a Hepp Ferenc teremben (Főépület, I. emelet).

A téma címe: Constraints to Participation in Physical Activity

2013. november 30. és december 8. között a törökországi Antalyában került megrendezésre a Kick-boksz Szövetségek Világszervezetének (WAKO) pontfighting, full-contact, kick-light és light-contact világbajnoksága.

A megmérettetésen több mint 40 ország közel 1000

2014. január 13-án hétfőn 15.00 órától a TF jégkorong csapata játszik az Oxford egyetemi csapatával a Kisstadionban.

A TF csapata: Gegessy Boglárka (kapus), Szuper Levente, Zsitva Zoltán, Kiss Dávid, Nagy Attila, Bedő Botond, Ozsváth Ádám, Soltész Áron, Kerekes

Nyílt napot tartanak szombaton a TF-en, hivatalos nevén a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán, az Alkotás utcai Új épületben.

A 10 órakor kezdődő eseményen - a tanintézmény tájékoztatása szerint - többek között a képzésekről, a szakokról

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara, a TF, 2014. január 11-én szombaton 10.00 órától rendezi meg következő Nyílt Napját az Aulában (Budapest XII. Alkotás u. 44., Új épület).

Program

  • megnyitó
  • vezetői köszöntő
  • képzések, szakok ismertetése
  • e-learning

Figyelem! Közkívánatra a Házi TDK jelentkezésének időpontját meghosszabbítjuk.  Új határidő: 2014. január 13. (hétfő) 24:00,  ekkor azonban valóban lezárul a rendszer.

A jelentkezéseket itt kérjük leadni.

ARCHÍVUM