Karunk elnyerte a Kiváló Kar minősítést tudományos diákköri munkája alapján.

Az Országos Tudományos Titkárság az utolsó négy Országos TDK eredményei alapján két kategóriát állapított meg: "kiváló" és "eredményes" kar kategóriát. A több mint 150 karból kiváló

A Hír TV Sportré című műsorának az utóbbi hetekben Karunk két dolgozója is a vendége volt. A december 14-ei adásban Jáky-Szabó Gergely Jakabházy László egyetemi tanárral, míg a december 21-ei adásban Sárfalvi Péter Kovács Ágnessel, a Nemzetközi Igazgatóság

December 19-én 56. alkalommal díjazták az év legjobb sportolóit a Magyar Sportújságíró Szövetség ünnepélyes díjátadóján. A 2013-as év számos világbajnoki és Európa-bajnoki címet és érmet hozott a magyar sport számára, így különösen nagy volt a verseny a

December 12. és 15. között a dániai Herningben rendezték a rövidpályás úszó Európa-bajnokságot.

A magyar válogatott tagjai összesen 5 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzérmet szereztek, ezzel a második helyen végeztek a nemzetek éremtáblázatán.

Az Úszás, Vízi- és

Mint arról már korábban beszámoltunk, Schuth Gábor az egyik legeredményesebb tudományos kutatásokat végző hallgatónk.

A másodéves humánkineziológia mesterszakos Gábor jelenleg Erasmus ösztöndíjjal tanul a Sunderlandi Egyetemen, épp vizsgaidőszakát tölti.

Interjú Schuth Gáborral

TF:

November 30-án került megrendezésre a BHSE dzsúdótermében a Magyar Egyetemi-Főiskolai Dzsúdóbajnokság.

A megmérettetésen 22 felsőoktatási intézményből összesen 150-en indultak mind a nőknél, mind a férfiaknál hét súlycsoportban. A legnépesebb a férfi 81kg-os

December 9-én egy kétfős delegáció érkezett Karunknak a Prishtinai Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karáról. Prof. Dr. Sadik Krasniqi, a Kar dékánja, valamint asszisztense, Ibrahim Gani látogatásának célja intézményük nemzetközi kapcsolatainak

A Szenior Akadémia hatrészes előadás-sorozatában neves egyetemi tanárok és elismert szakértők tartottak teltházas ismeretterjesztő előadásokat az ötven év feletti korosztálynak sporttal, életmóddal, testi-lelki egészségük megőrzésével kapcsolatban.

Értesítjük Önöket, hogy Benczenleitner Ottó PhD hallgató házi vitája 2013. december 17-én 12:30-kor lesz az Új épület I/136-os teremben. A téme címe: Sportágspecifikus motoros tesztek szerepe az elit kalapácsvetők eredményességében.Témavezető: Bognár

A Nemzeti Torna Egylet megalakulásának 150 éves jubileumára kiállítást készített a Magyar Sportmúzeum, amely a TF könyvtárában tekinthető meg.

Kiállítás nyílt a Könyvtárban

A megnyitóra december 9-én került sor, amelyen Prof. Istvánfi Csaba, a Magyar Testnevelő Tanárok Országos

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara a 2013/2014-es tanévben a Házi Tudományos Diákköri Konferenciáját 2014. február 20-án (csütörtökön) rendezi meg, amelyre a TF-ről és társintézményeinkből minden TDK-s hallgatót szeretettel várunk.

2013. december 12-én 21 órától rendezi a Hallgatói Önkormányzat a 2013. évi Gólyabált.

TF Gólyabál 2013 (plakát)

Facebook >>>

2013. november 18-tól 22-ig az Európai Parlament Kommunikációs Főigazgatóságának támogatásával strasbourgi tanulmányúton vehetett részt a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának negyven tanulója. Az út fő célja volt, hogy - Magyarországot képviselve -

Nagy örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy Schuth Gábornak - Karunk másodéves humánkineziológia mesterszakos hallgatójának - november 18-án a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében átadták a Pro-Scientia aranyérmet, többéves kiváló tudományos munkájáért.  Közel 400

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) közösen köszöntötte a 2013-as esztendő legjobb egyetemi sportolóit november 28-án az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az év egyetemi sportolója díjban részesültek a

University of Oradea is organizing the next Intensive Program for 2014.

Date: 27 April 2014 – 9 May 2014

Deadline for application for students: 20 December 2013

Requirements of application for students:

  • MA in Physical Education and Coaching or Adapted PE
  • teaching

December 3-án ünnepélyes keretek között vették át diplomájukat a Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam hallgatói a Hepp Ferenc teremben.

Átvették diplomájukat a NET-es hallgatók

A ceremónián a kurzuson végzett 17 hallgatóból 16 volt jelen, egyikük már előzőleg megkapta oklevelét. A hallgatókon kívül a

December 2-án "Sasaki Kichisaburo – Judo Initiator in Hungary(Sasaki Kichisaburo – a magyar judo elindítója)" címmel tartott előadást Nagamiya Shoji neves fizikus Karunkon a Sporttudományi Klub keretein belül.

Dzsúdóbarátok találkozása a TF-en (Nagamiya Shoji előadása)

A japán professzor nagyapjának, Sasaki

December 17-én az International Sport and Culture Association (ISCA) munkatársa, Gary Grieve érkezik Karunkra, hogy egy hamarosan induló projektről tartson angol nyelvű workshopot. A projekt célja különböző szektorokból érkező érdeklődők összehozása és megismertetése

December elsején a pótszékek és a lépcsők is megteltek a TF Aulájában, ahol a Magyar Úszó Szövetség vezetői és az élvonalba tartozó hazai szakemberek - köztük Úszás, Vízi- és Küzdősportok Tanszékünk tanárai – tartottak előadásokat.

Elsőként Gyárfás Tamás, a MÚSZ

ARCHÍVUM