Hétfő este 6-kor a Főépület Hepp Ferenc termében a Magyar Judo Szövetség vezetői, az olimpikonok, azok edzői és felkészítői lesznek vendégeink:

  • Ungvári Miklós Olimpiai ezüstérmes, 3x világbajnoki bronzérmes, 3x felnőtt Európa bajnok és 3x EB ezüstérmes
  • Bíró Tamás

A Magyar Tudomány Ünnepe 2012. évi rendezvénysorozata november 5-30. között, az egész országban kerül megrendezésre. Az MTÜ fővédnökei hagyományosan az MTA elnöke és a miniszterelnök. A programsorozat részeként a TF-ről 5 eseményt jegyeznek a rendezvény

Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a TF Kari Tanácsa - a testület október 30-i ülésén - egyhangúlag, a jelenlévő 26 szavazati jogú tag támogató, igenlő szavazata révén, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta dr. Radák Zsolt megbízott dékán úr dékáni

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara, a TF, 2013. január 12-én szombaton 10.00 és 13.00 óra között rendezi következő Nyílt Napját az Aulában (Budapest XII. Alkotás u. 44., Új épület).

Program

  • megnyitó
  • vezetői köszöntő
  • képzések, szakok

A Semmelweis Alumni 2012. novemberi programjaiKultúra

  • November 17. (szombat) - Semmelweis Alumni Találkozó az EOK-ban. Részvételi díj 2000 forint/fő (teljes program gálavacsorával), vagy 500 forint/fő (előadások, intézménylátogatások, kulturális programok). Elsősorban öregdiákok számára szervezett

Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy Barthalos István PhD hallgató házi vitájára 2012. október 30-án 12.30-kor kerül sor a Főépület II. emeleti 60/61-es teremben. A téma címe: Fizikai aktivitásra épülő intervenciós program hatásvizsgálata szociális otthonban

Értesítjük Önöket arról, hogy Törökné Sztankovics Ágnes PhD hallgató házi vitájára 2012. október 30. 14.30-kor kerül sor a Főépület II. emeletén a 60/61-es teremben. A téma címe: Az éjszakai sport a gyermekvédelem tükrében. Témavezető: Dr. Gombocz János,

Kéri ZoltánEgyetemünk 1. éves hallgatója, Kéri Zoltán a Miskolcon megrendezett felnőtt kötöttfogású OB-n junior kora ellenére a 3. helyezést érte el.

Gratulálunk!

(fotó: Héraklész program)

Tisztelettel hívunk és várunk mindenkit az 1956. október 23-i forradalom és szabadságharc 56. évfordulójára rendezett TF-es megemlékezéseire!

56-os ünnepség plakátja (2012)

Értesítjük Önöket, hogy Kalabiska Irina disszertáció védése 2012. október 29-én 13.00 órakor lesz a Hepp Ferenc teremben. A téma címe: Életmódbeli jellemzők, testméretek és a motorikus teljesítmény ukrán középiskolásoknál.Témavezetője: Dr. Pavlik Gábor,

Idén október 5-6-án 61. alkalommal került megrendezésre a Sportszakos Hallgatók Sporttalálkozója. Ebben az évben Szeged adott otthont a rendezvénynek, melyen 7 felsőoktatási intézmény között a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara - a TF -

Értesítjük Önöket, hogy Dorogi László 2012. november 12-én 13 órakor a Hepp Ferenc teremben védi meg a disszertációját. A téma címe: A fogyatékos személyek teljesítménysportja és annak hatása a sport különböző színtereire. Témavezetője: Dr. Bognár József,

Értesítjük Önöket, hogy Bodnár Ilona 2012. október 24-én (szerdán) 13 órakor védi meg disszertációját a Hepp Ferenc teremben. A téma címe: Az edzői munka, mint női foglalkozási életpálya. Témavezetője: Földesiné Dr. Szabó Gyöngyi, professor emerita.

Kozák IstvánA Finnországban megrendezett főiskolás birkózó világbajnokságon Kozák István I. évfolyamos levelező BSc hallgatónk aranyérmet szerzett, Farkas Gábor és Csercsics Richárd pedig nyolcadik helyezést ért el.

A 2011-ben felnőtt EB-n is szereplő Kozák István a 66

Semmelweis Alumni - 2012 októberi programok2012. október 18. (csütörtök) - Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár (Budapest, Török utca 12.) megtekintése vezetéssel, 16 órától. Elsősorban magyar nyelvű diákoknak, öregdiákoknak és egyetemi munkatársaknak ajánljuk! Találkozó: 15:45 órától a bejáratnál. A részvétel

Tistelettel meghívunk minden érdeklődőt a "Fogyatékos emberek - Társadalmi helyzetek" című szimpóziumra, amely a Semmelweis Egyetem és az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont közös szervezésében október 11-én 9.00 órakor kezdődik.

Helyszín: Semmelweis

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a TF Lovaskultúra oktató szakirányú továbbképzésének immár hagyománnyá vált Tanévnyitó és Diplomaátadó Ünnepségére, valamint Lovaskultúra Klubnapjára.

A rendezvény időpontja: 2012. október 7. (vasárnap). A helyszín

A TF Olimpiai Esték sorozatban ezen a héten csütörtökön (október 4.) 18.00-tól a paralimpián résztvevő olimpikonokat látjuk vendégül. A helyszín kivételesen az AULA.

A belépés természetesen erre a rendezvényre is díjtalan, szeretettel várunk minden érdeklődőt!

ARCHÍVUM